Két tolvajt fogott el a rendőrség a Beregszászi járásban
Az egyik rablást Beregújfaluban, míg a másikat Alsóremetén követték el.
Az egyik rablást Beregújfaluban, míg a másikat Alsóremetén követték el.
A kárpátaljai megyei tanács négy frakciója, köztük a KMKSZ Volodimir Zelenszkij elnökhöz fordult felhívással, követelve három televízió és a tulajdonosuk ellen hozott szankció feloldását.
Egy VAZ típusú személygépkocsi sodródott az árokba.
Ivano-Frankivszk hegyvidéki területein, valamint Kárpátalja nyugati és központi területein jelentős a veszély.
A javaslat értelmében az említett légtér használható a NATO légi műveleteihez, valamint csapatok, felszerelések és rakományok szállítására.
Tovt Mihajlo lett a kárpátaljai vámszolgálat vezetője.
A heves esőzések következtében jelentősen megemelkedett a kárpátaljai folyók vízszintje.
Február 11-től március 1-jéig karantént vezetnek be a beregszászi óvodákban.
Az állatvédő szerint az emberek eddig nem fordultak a rendőrséghez, mert bizalmatlanok és nem hisznek abban, hogy megtalálhatják a tettest.
A 17 éves lány a bankkártyáról levett pénzből mobiltelefont és egyéb dolgokat vásárolt.
End of content
End of content