Helyi összekötők találkozója
Helyi összekötőnek tartott találkozót a KMNE.
Helyi összekötőnek tartott találkozót a KMNE.
Gyalogtúrát szervezett a KMNE.
Kamaszoknak szervezett vetélkedőt a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete.
A három beteg – két gyermek és egy felnőtt – fejenként 1 millió hrivnyát kapott.
Ennek célja, hogy a településen belül elkerüljék a nagy tömegeket és a kígyózó sor miatt kialakult dugókat.
Arra kérik a határt átlépni szándékozókat, hogy amennyiben nem csupán Magyarországon keresztül vitelezhető ki az utazás, azok most lehetőségükhöz mérten ne terheljék az ukrán-magyar határátkelőket.
Umanba már korábban érkeztek haszidok néhány ezren a zsidó újév apropójából, a szokottnál jóval kevesebb résztvevővel, de megtartják idén is az ünnepséget.
A tüntetők sárga lapot tartva szólították fel az államfőt a követelésük meghallgatására.
A megálló szinte már életveszélyes állapotban van, emellett rossz benyomást kelt az ide érkező turistákban is.
Az esetek nagy részében a felelőtlen járművezetők jogosítvány nélkül manővereztek a kárpátaljai utakon.
End of content
End of content