Halálra gázoltak egy férfit a Huszti járásban
A 66 éves elkövető a balesetet követően elmenekült, s gépjárművét egy ismerősénél rejtette el.
A 66 éves elkövető a balesetet követően elmenekült, s gépjárművét egy ismerősénél rejtette el.
Kárpátalja járásainak új felosztásáról
Az újesztendő első napján tízezer személy lépet be, míg húszezer ki Ukrajna területéről.
A földrengés 1,8 erősségű volt a szakértők szerint és 3,7 kilométer mélyen következet be.
Két tűzesethez is riasztották a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálatának (DSZNSZ) kárpátaljai kirendeltségének munkatársait az új év második napján.
Tragédiával ért véget az ilosvai járási Rókamezőn (Liszicsovo) egy fiatal pár ünneplése.
Ebben az évben a sürgősségi mentőszolgálat kárpátaljai területi központja 35 új Citroen Jumper típusú mentőautót vásárolt a megye részére.
A balesetben egy ember életét vesztette.
Szeretnénk tisztázni minden félreértést Magyarországgal – mondta Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter.
Egy utas a vonat egyik kocsijában felejtette pénzzel teli bőröndjét.
End of content
End of content