Még több mint száz háztáji van víz alatt Kárpátalján
Az esőzések után még 467 hektárnyi termőföld, 161 háztáji és 48 pincehelyiség van víz alatt a december 20-i jelentések szerint a megyében – közölte a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálata.
Az esőzések után még 467 hektárnyi termőföld, 161 háztáji és 48 pincehelyiség van víz alatt a december 20-i jelentések szerint a megyében – közölte a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálata.
A Gvadányi József generális, katonaíró nevét viselő Badalói Általános Iskola négy éve vette fel a kapcsolatot Gvadányi szülővárosával, Rudabányával, azóta szinte minden évben találkoznak a két település elöljárói.
A sűrű havazás miatt több kilométeres kamionsor nehezíti a közlekedést a Kijevbe vezető utakon, köztük a Boriszpil nemzetközi repülőtér felől – számoltak be kedden helyszíni tudósításaikban ukrán híradások.
Gyásznappá nyilvánították december 20-át Kárpátalján a napokban elesett kárpátaljai katonák emlékére – tudatta a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció december 18-án.
A Munkácsi Városi Tanács soron kívüli ülést tartott december 18-án, s elfogadott egy határozatot az árvíz okozta károk megtérítéséről – írja a mukachevo.net hírportál.
Oroszország kedden visszahívja képviselőit a Donyec-medencei tűzszünetet felügyelő közös ukrán-orosz koordinációs központból, miközben súlyosbodtak a harcok, és ismét ukrán katonák estek el a kelet-ukrajnai fronton – számoltak be hétfőn ukrán híradások.
Három ukrán katona vesztette életét harc közben Donyeck megyében, Zajcevo település közelében december 18-ra virradó éjjel – tudatta Hennagyij Moszkal, megyénk kormányzója hivatalos weboldalán.
A közüzemi szolgáltatásokról szóló törvényt még novemberben fogadta el az ukrán parlament. A tartozások után a jövőben százalékarányos késedelmi díjat szabnak ki, melynek összege napról napra növekszik majd – tudatta a prozak.info internetes hírportál.
Megjelent hétfőn Kijevben a főügyészségen az Ukrajnában államcsíny kísérletével meggyanúsított Miheil Szaakasvili volt odesszai kormányzó és egykori georgiai elnök, de nem volt hajlandó vallomást tenni – jelentették helyszíni beszámolókban ukrán híradások.
A nemzeti gárda 60 tagja sérült meg a karhatalmi erők és a tüntetők közötti összecsapásban vasárnap, december 17-én Kijev központjában, a Zsovtnevij palota elfoglalására tett kísérlet során – jelentette az Ukrajinszka Pravda a nemzeti gárda sajtószolgálatának tájékoztatása nyomán.
End of content
End of content