Küszöbön az újabb kivándorlási hullám Ukrajnában
Az újabb kivándorlási hullám lényegesen különbözik majd az eddigiektől – olvasható a Novini Zakarpattya hírportálon május 25-én megjelent írásban.
Az újabb kivándorlási hullám lényegesen különbözik majd az eddigiektől – olvasható a Novini Zakarpattya hírportálon május 25-én megjelent írásban.
Fejenként két évtizednyi szabadságvesztésre ítélték Groznijban az UNA-UNSZO ukrán nacionalista szervezet két tagját, akik 1994-ben és 1995-ben a szakadárok oldalán vettek részt az első csecsenföldi háborúban.
Az ukrán hatóságok őrizetbe vettek Kijevben egy donyecki illetőségű férfit, aki késsel támadt Olekszandr Turcsinov, az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács (RNBO) vezetőjének feleségére – közölte csütörtökön a belügyminisztérium sajtóosztálya.
Bátyúnak szüksége van saját tűzoltó egységre, mivel a település távol helyezkedik el a járási központtól.
A 27 éves Kosztraba Szilviát május 25-én délelőtt látták utoljára Beregszász központjában, azóta nincs hír róla.
Emléktáblát avattak Kovács Béla, a Debalceve környékén 2015. január 25-én hősi halált halt katona tiszteletére. Az emlékjelet május 25-én helyezték el a Nagyszőlősi 1. Számú Középiskola falán.
Új vezetőket neveztek ki a hadkiegészítő parancsnokságok élére Ukrajna hét megyéjében. A védelmi miniszter már alá is írta a katonai biztosok kinevezéséről szóló rendeletet.
Hegedűs Attila, Som polgármestere falugyűlésre hívta a község lakosságát, egy, a település területén létesítendő hőerőmű ügyében.
Tabletet vásárolnak a családtípusú gyermekotthonokban nevelkedő gyermekek számára Munkácson – adta hírül a mukachevo.net hírportál május 23-án.
Kábítószert találtak a rendőrök egy Volkswagen Golf típusú személygépkocsiban május 25-én, szerdán hajnalban.
End of content
End of content