Közélet

Megnyerték az első tárgyalást útlevélügyben Ungváron

Május 19-én a körzeti közigazgatási bíróság arra kötelezte az állami migrációs szolgálatot, hogy nézze át újra Kirilenko aktivista iratait, aki útlevelet igényelt a hivatalnál – jelentette be Olekszandr Pereszoljak aktivista, egyike azoknak, akik az útlevél árának kérdésével foglalkoznak.

Magyar Fiatalokért Díj Beregszászban

A Magyar Fiatalok Határok Nélkül Alapítvány 2013-ban ismét meghirdette a Magyar Fiatalokért Díjat, melynek különdíját, s az ezzel járó szimbolikus anyagi támogatást április 16-án adták át A korlátozott fizikai képességű személyek Beregszászi Sport és Egészségjavító Klubnak a kárpátaljai magyarság körében végzett áldozatos, közösségszervező és hátrányos helyzetű honfitársaik érdekében végzett munkájáért.

Borcsempészt buktattak le a határon

Egy ukrán állampolgár Olaszországból hazatérőben Mercedes-Benz márkájú gépkocsijával a Csapi Vámhivatal Tisza határátkelőhelyén a piros folyosón való áthaladással történő árunyilatkozat-adási lehetőséget választotta.

End of content

End of content