Köszönet a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek
Múltunk ismerete feltétlenül fontos közösségünk életében. Ennek érdekében több programot is szerveztünk a KMKSZ Kisgejőci Alapszervezeténél a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Múltunk ismerete feltétlenül fontos közösségünk életében. Ennek érdekében több programot is szerveztünk a KMKSZ Kisgejőci Alapszervezeténél a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
A Kaszonyi Középiskola köszönetét fejezi ki a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek, hogy a kisösszegű pályázat keretében 150 000 Ft-tal járult hozzá a magyar–angol szaktanterem technikai eszköztárának bővítéséhez, illetve a nagy összegű központi pályázat keretében 500 000 Ft-tal támogatta két osztályterem felújítását. A pályázat lebonyolításában köszönjük a KMKSZ JA közreműködését.
Új társadalmi és politikai mozgalom létrehozásának tervét jelentette be hétfőn Dmitro Jaros, aki nemrég mondott le a radikális ukrán nacionalista Jobb Szektor (PSZ) vezetői tisztségéről.
Továbbra sem szűnnek a harcok Kelet-Ukrajnában a héten meghirdetett „újévi” tűzszünet ellenére. Az elmúlt nap alatt egy katona vesztette életét és három sebesült meg az Oroszország által támogatott szakadárok támadásai következtében – mondta vasárnapi kijevi sajtótájékoztatóján Olekszandr Motuzjanik, az elnöki hivatal hadműveleti ügyekben illetékes szóvivője.
Vízummentességet kérne 2016 elején az Európai Bizottság a biometrikus útlevéllel rendelkező ukrán állampolgárok számára – adta hírül a Novini Zakarpattya hírportál december 25-én Dimitrisz Avramopulosz, az Európai Bizottság migrációs ügyekért, uniós belügyekért és uniós polgárságért felelős biztosának közlésére hivatkozva.
Egy Franciaországban körözött 48 éves ukrán állampolgárt fogtak el a magyarországi rendőrök december 24-én éjjel a Beregsurány–Asztély határátkelőhelynél – adta hírül a mukachevo.net hírportál december 26-án.
Továbbra sem szűnnek a harcok Kelet-Ukrajnában a héten meghirdetett „újévi” tűzszünet ellenére.
Nagygejőc központjában, az egykori grófi udvarban közel egymillió hrivnyából újult meg az a régi épület, amelyet 2000-ig általános iskolaként használtak, majd a római katolikus egyház tulajdonába került.
Többórás várakozás alakult ki a kilépő személyforgalomban a záhonyi magyar-ukrán határátkelőhelyen vasárnap – közölte honlapján a magyar rendőrség.
Gyertyafénynél töltik az ünnepeket a Krím-félsziget lakói, és a karácsonyi asztal sem roskadozik majd a finom ételektől.
End of content
End of content