Nemzetközi döntőbíróság elé viszi Ukrajnát Oroszország
Az orosz elnök utasította kormányát, hogy vigye nemzetközi döntőbíróság elé Ukrajnát, ha az nem teljesíti a decemberi határidőre hárommilliárd dolláros fizetési kötelezettségét.
Az orosz elnök utasította kormányát, hogy vigye nemzetközi döntőbíróság elé Ukrajnát, ha az nem teljesíti a decemberi határidőre hárommilliárd dolláros fizetési kötelezettségét.
A szakadárok harckocsikat, Grad rakéta-sorozatvetőket és más, 100 milliméter kaliberűnél nagyobb tüzérségi nehézfegyvereket vontak össze a kelet-ukrajnai frontvonal Donyeck környéki szakaszán – hozta nyilvánosságra szerdán az ukrán védelmi minisztérium hírszerzése.
Már az interneten keresztül is ráláthatunk Beregszász főterére – új webkamerát szereltek fel a Beregszászi Művelődési Ház épületére december 9-én.
A Kárpátaljai Pedagógus-továbbképző Intézet Beregszászi Fiókintézete köszönetét fejezi ki a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek és a KMKSZ Jótékonysági Alapítványnak a támogatásukért, mely nagyban segítette „A kisebbségi pedagógusképzés Kelet-Európában” c. nemzetközi projektünk megszervezését és lebonyolítását a 2015-ös évben.
A Nagyberegi Középiskola igazgatósága és a Nagyberegi Teremkerékpár Sportklub elnöksége köszönetét fejezi ki a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek és a KMKSZ Jótékonysági Alapítványnak a támogatásért, melynek köszönhetően megvalósulhattak az alábbi projektjeink a 2015-ös évben:
A kárpátaljai lakosság nagy része december 25-én ünnepli a karácsonyt.
A demokratikus jogállam alappillérei az önkormányzatok.
Barta József mellett további két magyar képviselő került a kárpátaljai magyarság szempontjából fontos pozícióba a Kárpátaljai Megyei Tanácsban.
Az első napelemmel működő közlekedési jelzőlámpát az Asztély felé vezető úton, a Geológusok útján szerelték fel december elsején. Sárga fénnyel figyelmezteti majd az autósokat, hogy a lakott területhez érve csökkentsék a sebességüket – írja a Novini Zakarpattya hírportál.
Visszakapcsolták az Oroszország által elcsatolt Krímbe vezető egyik ukrán áramvezetéket a félszigetet blokád alatt tartó aktivisták beleegyezésével – közölte kedden a Herszon megyei Csaplinka járási hivatalának vezetője.
End of content
End of content