Az új ukrán kormány programja
Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, megalakult Ukrajna új kormánya, amelynek számtalan népszerűtlen intézkedést kell végrehajtania az ország széthullásának megakadályozása érdekében.
Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, megalakult Ukrajna új kormánya, amelynek számtalan népszerűtlen intézkedést kell végrehajtania az ország széthullásának megakadályozása érdekében.
A megyei tanács képviselői elfogadták azt a döntést, mely szerint két kárpátaljai falut törölnek a települések listájáról.
Időnként egymásnak ellenmondó hírek érkeznek a Krími Autonóm Köztársaságból, ahol továbbra is feszült a helyzet.
Átminősítik Roman Oficinszkij, az UNE rektorhelyettesének ügyét – jelentette be Andrij Bakaj megbízott kárpátaljai ügyész február 26-án a megyei tanács ülésén.
Külön megbeszélésre hívta meg a szombaton Kárpátaljára látogató Martonyi János külügyminisztert Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke.
Catherine Ashton, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője a Brüsszelben tartott gyűlésen megjegyezte, hogy az ukrajnai helyzet stabilitásának fenntartása mind gazdaságilag, mind politikailag sürgős feladatuk.
A vállalkozók arra panaszkodnak, hogy a korrupció a legmagasabb szinttől a legalsóig átszőtte az országot és az üzletkötéseket.
Tovább zajlanak a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alapszervezeteinek tisztújító közgyűlései: a KMKSZ Beregszászi, Nagyszőlősi, Ungvári és Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetei mellett múlt héten a Munkácsi Középszintű Szervezetben is megkezdődtek.
Nemzetközi körözést adtak ki Viktor Janukovics volt ukrán elnök és volt belügyminisztere, Vitalij Zaharcsenko ellen – közölte szerdán Oleh Mahnyijkij, aki jelenleg a főügyész feladatait végzi.
Oroszország megalkuvás nélkül védi „az orosz honfitársak” érdekeit – közölte szerdán az orosz külügyminisztérium.
End of content
End of content