Kiléptek pártjukból a beregszászi régiós képviselők
A Beregszászi Városi Tanács Régiók Pártja frakciójának mind a kilenc tagja kilépett pártjából, így megszűnt a frakciójuk.
A Beregszászi Városi Tanács Régiók Pártja frakciójának mind a kilenc tagja kilépett pártjából, így megszűnt a frakciójuk.
Viktor Janukovics egy harkivi televíziónak adott interjúban kijelentette, hogy nem mond le elnöki posztjáról és nem írja alá a Legfelsőbb Tanács által legutóbb elfogadott törvényeket.
Korábbi hírek szerint február 21-én Viktor Janukovics elhagyta Kijevet és Harkivba utazott, azonban az elnök gépe nem szállt le a harkivi repülőtéren.
Julija Timosenko szabadlábra helyezéséről fogadott el határozatot szombaton a Legfelsőbb Bíróság.
Megerősítették a fegyverraktárak védelmét az ukrán hadsereg Kárpátalján állomásozó egységei, de a csapatok semmilyen mozgást nem végeznek – nyilatkozta Ivan Vaszilcjun ezredes, a kárpátaljai hadkiegészítő parancsnoka az ungvári Kárpáti Igaz Szó című lap szombaton megjelent számának.
A tüntetők szombatra virradóra teljes ellenőrzésük alá vonták egész Kijevet, beleértve a kormányzati negyed épületeit, a belügyi csapatok elhagyták a fővárost, és visszatértek laktanyáikban, miközben Viktor Janukovics államfő és egyes kormánytagok holléte nem ismert.
Benyújtotta lemondását szombaton Volodimir Ribak ukrán parlamenti elnök – jelentette a kijevi média.
A mai nap folyamán sok döntés született, de az eredményeket mégis elégedetlenséggel fogadták a tüntetők…
Tovább zajlanak a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alapszervezeteinek tisztújító közgyűlései: a KMKSZ Beregszászi, Nagyszőlősi és Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetei mellett múlt héten az Ungvári Járási Szervezetben is megkezdődtek a plénumok.
Február 21-én reggel az ukrán kormány és az ellenzék megállapodott a válság kezdeti megoldásáról. A tárgyaláson részt vettek az Európai Unió és Oroszország képviselői is.
End of content
End of content