Kitüntették a munkácsi 128-as egység két tagját
Szolgálatuk alatt tanúsított bátor magatartásukért kitüntették a 128-as csapat két katonáját – tette közzé a mukachevo.net hírportál szeptember 8-án.
Szolgálatuk alatt tanúsított bátor magatartásukért kitüntették a 128-as csapat két katonáját – tette közzé a mukachevo.net hírportál szeptember 8-án.
Az Ukrán Miniszteri Kabinet augusztus 12-én kelt 587. sz. rendelete értelmében jóváhagyták a 2015 őszén sorkatonai szolgálatra behívandó ukrán állampolgárok számára folyósítandó pénzbeli támogatás kifizetésének rendjét – tájékoztat a transkarpatia.net.
5 millió forint értékű szállítmányt indított kárpátaljai líceumok megsegítésére szeptember 2-án a Magyar Református Szeretetszolgálat.
A biztonsági szolgálat (SZBU) munkatársai gránátvetőkre, gránátokra, füstbombákra és nagy mennyiségű, különböző kaliberű töltényre bukkantak az Ungvár melletti erdőben – adta hírül a mukachevo.net hírportál szeptember 6-án a biztonsági szolgálat sajtóközleményére hivatkozva.
Szögesdróttal ellátott drótkerítést építettek Oroszország és az önkényesen kikiáltott szakadár Luhanszki Népköztársaság közötti határ egy szakaszán – hozta nyilvánosságra kedden az UNIAN ukrán hírügynökség helyi lakosok beszámolóira hivatkozva.
Két helyet rontott tavalyi átlagához képest az ukrán sajtószabadság – 2015-ben 180 ország közül a 129. helyre rangsorolta Ukrajnát a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságíró-szervezet éves sajtószabadság-ranglistáján.
A luhanszki katonai-civil adminisztráció közlése szerint a 128-as hegyi gyalogdandár két, a Szicsovi Sztrilci patrióta mozgalom szerint három katonája vesztette életét szeptember 7-én, Sztanyica Luhanszka közelében.
Valerij Jarosenko szociálpolitikai miniszterhelyettes szerint Ukrajna függetlenné válása óta még soha nem volt ennyire magas a munkanélküliek száma – tette közzé a transkarpatia.net hírportál szeptember 6-án.
Tűzeset miatt riasztották a beregszászi tűzoltókat szeptember 4-én, pénteken a halábori óvoda épületéhez – adta hírül a mukachevo.net hírportál.
A terrorellenes műveletek résztvevőinek földterülettel való ellátása volt a téma azon a tanácskozáson, amelyet szeptember 4-én tartottak a megyei földhivatalban – adta hírül a mukachevo.net hírportál.
End of content
End of content