Katasztrofális a helyzet a védőoltások tekintetében
A szükséges védőoltások kevesebb mint 20 százalékát adták be Kárpátalján – tájékoztatott a mukachevo.net szeptember 2-án.
A szükséges védőoltások kevesebb mint 20 százalékát adták be Kárpátalján – tájékoztatott a mukachevo.net szeptember 2-án.
Hazaérkeznek a 128-as egység azon katonái, akiket még a mozgósítás harmadik hullámakor soroztak be.
A Kijev környéki erdőtüzek és a hőség miatt sűrű szmog borította be az ukrán fővárost, ami miatt felfüggesztették a tanítást az iskolákban.
Petro Porosenko ukrán elnök utasította a védelmi minisztériumot és a fegyveres erők vezérkarát, hogy növeljék a szerződéses katonák számát a hadseregben – tájékoztatott csütörtökön az államfő sajtószolgálata.
Megfertőződött két gyermek a gyermekbénulásért felelős poliovírussal Délnyugat-Ukrajnában, s ezzel öt év után újra felütötte fejét a kór Európában – közölte a genfi székhelyű Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerdán.
Az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács (RNBO) szerdai ülésén olyan új katonai doktrínát hagyott jóvá, és javasolt megerősítésre Petro Porosenko államfőnek, amely Oroszországot katonai ellenségnek minősíti – tájékoztatott az RNBO sajtószolgálata.
Második alkalommal szervezett nyárzáró napot a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) augusztus 29-én Kovászón.
A megyei tűzoltó és mentőszolgálat sajtószolgálatának közleménye szerint egy személygépkocsi kigyulladása következtében tűz ütött ki a Sváb utca egyik garázsában szeptember 2-án, a reggeli órákban – tájékoztatott a mukachevo.net.
Kábítószert őrzött és árult az ungvári 9. számú állami börtön egyik dolgozója – adta hírül a mukachevo.net hírportál szeptember 1-jén.
Magyarország kijevi külképviseletének hathatós segítségével idén nyáron megállapodás született a Földművelésügyi Minisztérium (FM) és az ukrán Agrárpolitikai és Élelmiszerügyi Minisztérium között arról, hogy a Kárpátaljai területen végrehajtják a rókaveszettség-felszámolási programot.
End of content
End of content