Hatékony a járványos gyermekbénulás elleni ukrajnai védőoltás
Ellyn Ogden szerint hatékony és biztonságos a járványos gyermekbénulás elleni orális védőoltás – tette közzé a mukachevo.net hírportál október 9-én.
Ellyn Ogden szerint hatékony és biztonságos a járványos gyermekbénulás elleni orális védőoltás – tette közzé a mukachevo.net hírportál október 9-én.
A dél-ukrajnai területekről a Krím félszigetre vezető utakat blokád alatt tartó aktivistáknak sikerült elérniük, hogy leállítsák az áramszállítást a dél-ukrajnai Melitopol és a krími Dzsankoj közötti villamos vezetéken – jelentette be hétfőn Izeta Hdanova, a civil kezdeményezés egyik vezetője.
A munkácsi határőrség haranglábi egységének munkatársai három ukrán állampolgárt fogtak el 50 méterre az országhatártól, akik 37 láda cigarettát próbáltak kicsempészni az országból.
„Szülési szabadságom alatt csődbe ment a cég, ahol dolgozom. Az igazgató telefonon közölte, be kell mennem az irodába és kérvényezni az elbocsátásomat, hogy átvehessem a munkakönyvemet, mert később, ha már megszűnt a cég, hiába keresem majd őt és a munkakönyvet is. Mit kell tennem ebben a helyzetben?”
Kilenc évvel ezelőtt, 58 éves korában hunyt el Tóth Lajos festőművész, a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának (RIT) alapító elnöke, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Kollégája és barátja, Magyar László festőművész és a RIT kezdeményezésére, a KMKSZ anyagi támogatásával méltó síremléket állítottak neki sírja fölött, a szürtei református temetőben. Október másodikán…
Az utóbbi időszakban taktikát váltottak a Moszkva által támogatott kelet-ukrajnai szakadárok: fegyverhasználatot próbálnak kiprovokálni az ukrán katonákból, hogy utána a fegyveres erőket vádolják a tűzszünet megsértésével – írta vasárnapi közleményében a kijevi hadműveleti parancsnokság.
Felszedte a csapadékvíz-elvezető rendszer vasrácsait egy ismeretlen férfi Beregszász központjában – közölte a pmg.ua hírportál október 10-én.
A KMKSZ csapi polgármesterjelöltje Balogh Oszkár, aki a határváros szülötte, a helyi magyar középiskolában érettségizett, majd az Ungvári Zeneművészeti Szakközépiskolában és az Ungvári Állami Egyetem Fizika Karán tanult.
Október 9-én hivatalos látogatást tett Beregszászban Csutora Zsolt, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának helyettes államtitkára.
Oroszország nem engedélyezi a területére való belépést az ukrán áruszállító teherautóknak az év utolsó negyedévére – közölte az ukrán infrastrukturális minisztérium pénteken.
End of content
End of content