Közélet

  • Zaharcsenko Ukrajna széthullására figyelmeztet

    Ukrajna teljes széthullását vetítette előre Olekszandr Zaharcsenko, a donyecki oroszbarát szakadárok vezetője pénteken annak következményeként, hogy a kijevi törvényhozás az ország függetlenségéért küzdő huszadik századi szervezetek sorába emelte a második világháborús Ukrán Felkelő Hadsereget (UPA).

  • Hozd ki belőle a legjobbat!

    A Lónyai család uradalmának területén, egykori tanyák „maradványaiból” alakult települések, Nagybakos, Kisbakos, Újbátyú, Danilovka és Badó egy községet alkotnak ma a Beregszászi járásban. Nagybakost és Kisbakost, amelyet most bemutatni igyekszünk, cseh telepesek részére alapították, majd a terület visszakerült a magyarokhoz. Mára az ukrán lakosság alkotja a többséget, főként Nagybakosban, de magyarságukat ma is töretlenül őrzik…

  • A diákoktól az idősekig

    Sok olyan emberrel találkozhatunk mostanság, akinek „csak” a Jóistenbe vetett hite ad erőt a túléléshez, a Kárpátalján maradáshoz, egyáltalán ahhoz, hogy higgye: a jelenleg országunkban uralkodó helyzet egyszer, hamarosan megoldódik. Ezért most különösen nagy jelentősége van annak, hogy a történelmi egyházak és a hozzájuk kötődő szervezetek hogyan igyekeznek segíteni híveiknek.

  • Az ukrán felderítés szerint teljes harckészültségbe helyezik egységeiket a donyecki szakadárok

    Az ukrán katonai felderítés információi szerint a donyecki oroszbarát parancsnokok teljes harckészültségbe helyezik fegyveres egységeiket, és olyan híresztelések kaptak lábra, hogy nagyszabású invázióra készülnek az ukrán fegyveres erők ellenőrzése alatti területek ellen – közölte Andrij Liszenko, a Kijev által „terrorellenesnek” nevezett hadművelet katonai szóvivője szerdai kijevi sajtótájékoztatóján.

  • Szakadárok tüzet nyitottak az EBESZ megfigyelőire Mariupolnál

    Kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok rálőttek az Európa Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelőire a Donyeck megye déli részén, az Azovi-tenger partján fekvő Mariupoltól 20 kilométerre keletre lévő Sirokine településen – közölte szerdán a nemzetközi szervezet ukrajnai missziójának sajtószolgálata.

End of content

End of content