Olcsóbb lehet a jogsi
A chippel ellátott jogosítványok vélhetően olcsóbbak lesznek – jegyezte meg az ukrán külügyminisztérium.
A chippel ellátott jogosítványok vélhetően olcsóbbak lesznek – jegyezte meg az ukrán külügyminisztérium.
Harmadik alkalommal rendezték meg július 28-án a Csillag születik Tiszaújfaluban című tehetségkutató műsort.
A KMKSZ idei munkácsi választmányi ülését követően arról tájékoztattuk olvasóinkat, hogy a KMKSZ levélben kérte a magyar Külügyminisztériumot, hogy az Európai Unió és Ukrajna közötti új vízumkönnyítési megállapodással összhangban, a jövőben a KMKSZ 5 évre szóló támogató nyilatkozatokat adhasson ki a Magyarországra beutazni kívánó és schengeni vízumot igénylő tagjai számára.
Ukrajnai kórházában kereste fel Julija Timosenko egykori kormányfőt Gurmai Zita európai parlamenti képviselő, az Európai Szocialisták Pártja nőtagozatának elnöke, aki sajtóértekezleten számolt be szerdán Kijevben a találkozóról – közölte az ukrán rádió internetes oldala.
Kárpátalján bárki önkéntessé válhat és érvényesülhet a szociális szférában.
Kárpátalján augusztus 1-jétől a Vámellenőrzés elnevezésű megelőző intézkedések egész sora kezdődik meg.
Ungváron a 10 ezer főre jutó bűncselekmények száma 109, ezzel a városban a legmagasabb a bűnözési ráta Kárpátalján – erről számolt be Ivan Stefanyuk ungvári ügyész a július 29-én tartott koordinációs ülésen.
Benzinnel lelocsolta, majd felgyújtotta magát egy férfi hétfő délelőtt Ungváron, a Kárpátalja megyei állami közigazgatási hivatal épülete előtt, az életét a hivatal bejáratánál posztoló rendőrök mentették meg.
A Herszoni területen megszaporodott a fekete özvegy általi csípések száma.
Az ukrán fővárosban személyi igazolványok másolataival kereskedő csalók jelentek meg. A hamis okmányokat hitelfelvételhez, cégek bejegyzéséhez, valamint internetes csalásokhoz használják fel. Egy darab személyi igazolványról készített másolatot 2–4 dollárért lehet megvásárolni, de akinek nagy tételre van szüksége, annak 1,5 dollárért is adnak.
End of content
End of content