Texasi rangerek képeznek ki ukrán rendőröket
Tíz texasi ranger érkezik várhatóan szeptember végén az Egyesült Államokból Ukrajnába, hogy képzésben részesítse a Szokil (Sólyom) különleges rendőri alakulat 25 tagját.
Tíz texasi ranger érkezik várhatóan szeptember végén az Egyesült Államokból Ukrajnába, hogy képzésben részesítse a Szokil (Sólyom) különleges rendőri alakulat 25 tagját.
A Kárpátalja Megyei Ügyészség lezárta a Munkácsi Állami Egyetem Nagyszőlősi Koledzsének igazgatója ügyében indított tárgyalás előtti nyomozást – tudatta a mukachevo.net hírportál szeptember 1-jén.
Bejelentette frakciója kilépését a kormánykoalícióból Oleh Ljasko, a Radikális Párt vezetője kedden, egy nappal azután, hogy véres összecsapássá fajult a parlament előtt az alkotmánymódosítás elleni tüntetés, amelyen pártja hívei is részt vettek.
Románia kárpátaljai, Aknaszlatinán megnyitandó konzulátusának engedélyezését sürgeti burkoltan egy keddi közleményben a bukaresti külügyminisztérium.
Kettőre nőtt a kijevi parlament előtt elkövetett támadás halálos áldozatainak száma – pontosította Arszen Avakov ukrán belügyminiszter az áldozatok számát kedden a Facebook-oldalán.
A 128-as dandár két katonája megsebesült az augusztus 29-e éjjelén történt lövöldözések során, amikor a Sziverszkij Donyec folyó elfoglalt partszakaszáról gépkarabélyokkal, automata gránátvetőkkel, valamint Kalasnyikov géppuskákkal lőtték a Sztanyica Luhanszkában állomásozó ukrán állásokat.
Halálos áldozata is van az ukrán parlament előtti összecsapásoknak – közölte Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere hétfőn.
Radikális jobboldali tüntetők megrohamozták az ukrán parlament épületét hétfőn, azt követően, hogy a törvényhozás első olvasatban elfogadta az ukrán alkotmány decentralizációs módosítását, amely nagyobb önrendelkezést biztosít a helyi közösségeknek.
Elfogadta az ukrán parlament első olvasatban hétfőn a decentralizációt célzó alkotmánymódosítást, indulatokkal teli rendkívüli ülésén.
Közúti baleset történt augusztus 31-én a hajnali órákban a Kijev–Csap autóúton Szentmiklós (Csinagyijevo) közelében. Egy VAZ 2107 márkájú személygépkocsi nagy sebességgel haladva előzés közben frontálisan nekiütközött egy tehergépkocsinak.
End of content
End of content