Tanszercsomagot kapnak a kárpátaljai magyar iskolák elsősei
Még néhány nap, s elkezdődik egy újabb tanév. A szülők már lázasan vásárolják iskoláskorú gyermekeik számára a tanuláshoz szükséges tanszereket és egyéb felszereléseket.
Még néhány nap, s elkezdődik egy újabb tanév. A szülők már lázasan vásárolják iskoláskorú gyermekeik számára a tanuláshoz szükséges tanszereket és egyéb felszereléseket.
Kigyulladt egy Gazel típusú mikrobusz augusztus 17-én reggel Ungváron – adta hírül a zakarpattya.net.ua.
A hatodik részleges mozgósítási hullám június 19-étől augusztus 17-ig tartott Ukrajnában. Ebben az időszakban összesen 25 ezer személyt hívtak be az Ukrán Fegyveres Erőkhöz – adta hírül a mukachevo.net hírportál.
Az ismét kiéleződött kelet-ukrajnai helyzet miatt Brüsszelbe utazik még ebben a hónapban Petro Porosenko ukrán államfő, és megbeszélést folytat Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével – közölte kedden az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény szóvivője a bizottság keddi sajtótájékoztatóján.
Anatolij Szinisint, az Ungvári Járási Állami Közigazgatási Hivatal új elnökét Petro Porosenko ukrán államfő augusztus 10-i rendelete alapján nevezték ki.
Egy 19 éves fiatalember holtestére bukkantak a Nagyszőlősi járásban lévő királyházi Nyalábvár közelében.
Körözést adtak ki Ukrajnában a 2015. július 11-i munkácsi lövöldözés kapcsán Roman Sztojka, a Jobb Szektor (PSZ) kárpátaljai zászlóaljának parancsnoka ellen, akit terrorista szervezet létrehozásával gyanúsítanak – közölte kedden az ukrán belügyminisztérium.
A Beregszászi Járási Állami Közigazgatási Hivatal közlése szerint a járási kórház 91 egészségügyi dolgozója, közöttük 1O orvos adta be felmondási kérelmét, valamint hagyta ott munkahelyét.
A megyei turisztikai hivatal jelentése szerint vidékünkön több mint 36O, különböző vegyi összetételű, gyógyhatású ásványvízforrást, valamint jó néhány hasznosításra váró, ígéretes termálvízforrást tartanak számon.
Életének 61. évében hétfőn elhunyt Vass Tibor, a Magyarok Kijevi Egyesületének (MKE) elnöke, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) alelnöke – tájékoztatta Zubánics László, az UMDSZ elnöke az MTI-t.
End of content
End of content