Közélet

Kerékpáros emléktúra az elhurcoltakért

Az aknaszlatinai magyarság körében immár évek óta hagyomány, hogy május 1-jén – emlékezve elődeik szenvedéseire és elpusztítására – az önként vállalkozók végigkerékpározzák azt az útvonalat, amelyet 1944 őszén a „málenykij robot” elhurcoltjainak gyalog kellett megtenniük a szolyvai gyűjtőtáborig.

Mit ünnepelhetünk mi, magyarok a győzelem napján?

A második világháború nyugati győztesei és a német megszállás alól felszabadított nyugat-európai országok május 8-án, a szovjet utódállamok, illetve Szerbia pedig május 9-én minden évben megünneplik a Harmadik Birodalom fölött aratott győzelmet. De miért nem ugyanazon a napon teszik meg ezt? – merülhet fel az első kérdés azzal kapcsolatban, mit is lehet ekkor megünnepelni, s…

End of content

End of content