Százhúsz doboz márkás ruhát foglaltak le a csapi határátkelőnél
Két teherszállító gépkocsi hamis fuvarlevéllel próbálta átcsempészni áruszállítmányát a Csapi Vámhivatal Tisza határátkelőjénél.
Két teherszállító gépkocsi hamis fuvarlevéllel próbálta átcsempészni áruszállítmányát a Csapi Vámhivatal Tisza határátkelőjénél.
Oroszország folytatja a humanitárius segítségnyújtást Kelet-Ukrajnának a szomszédos ország hatóságaival egyeztetve és a Nemzetközi Vöröskereszt égisze alatt – közölte Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerdán.
Hivatalos információk szerint a Krími Autonóm Köztársaságból és Szevasztopolból eddig 16 808 ukrán állampolgár települt át Ukrajna más megyéibe.
Augusztus 24-én Kistarnán (Hizsa) a község lakosaival, aktivistáival és önkormányzati képviselőivel tartott találkozón a járási hulladékfeldolgozó építésének kérdését vitatták meg.
Lefűrészeltek a talapzatról és darura „felakasztottak” egy Lenin-szobrot a kelet-ukrajnai Pokrovszke járásközpontban – jelentette szerdára virradóra az UNIAN ukrán hírügynökség.
A kárpátaljai oktatási, tudományos és gazdasági élet kiemelkedő teljesítményt nyújtó képviselői magas állami kitüntetést vehetett át az államalapítás ünnepének alkalmából.
Ukrajnában közzétették kedden a hadsereg által hétfőn elfogott orosz deszantosok kihallgatásáról készült videofelvételeket, amelyekből kiderül, úgy tudták, hogy gyakorlatra vezénylik őket a határ menti térségbe, és sejtelmük sem volt arról, hogy eközben századuk átlépte az orosz-ukrán határt. Egyikük viszont kizártnak tartotta, hogy egy egész század „eltévedt” volna.
Kijevi közlés szerint orosz Mi-24-es katonai helikopterek hétfőn tüzet nyitottak ukrán határőrökre a kelet-ukrajnai Luhanszk megyében, négy határőr meghalt, három megsebesült.
Külhoni Magyarságért Díjjal tüntették ki augusztus 19-én a Kárpátalja hetilapot az objektív tájékoztatásért.
A Legfelsőbb Tanács feloszlatásáról szóló hírt az elnök Twitter-üzenetben jelentette be.
End of content
End of content