Egy boldog családban
A statisztika azt mutatja, hogy alig 50 év alatt csak Magyarországon „legálisan” 6 millió gyermek nem született meg
A statisztika azt mutatja, hogy alig 50 év alatt csak Magyarországon „legálisan” 6 millió gyermek nem született meg
A lengyel elnök a jaltai csúcs elhalasztása után nyilvánosságra hozta a találkozóra készült beszédét, amelyben arra kérte az ukránokat, hogy politikai tevékenységükért ne a büntetőjog alapján vonják felelősségre a politikusokat.
Verekedésbe fordult a Győzelem Napján tartott ünnepség szerdán a nyugat-ukrajnai Ternopilban – jelentette a RIA Novosztyi hírügynökség internetes kiadása.
Valószínűleg ismeretlen nacionalisták rajzolták össze azt a plakátot, melyet a Győzelem napja alkalmából tettek ki Ungváron.
A nyugat-ukrajnai ternopili terület tanácselnöke május 9-re, a Győzelem Napjára betiltotta a volt Szovjetunió jelképeinek, a kommunista és náci szimbólumoknak a használatát – közölte az Unian hírügynökség internetes kiadásában.
A II. világháború befejezésének évfordulója.
Ukrajna elhalasztotta a közép-európai államfők péntekre és szombatra tervezett jaltai csúcstalálkozóját, mivel a legtöbb meghívott – tiltakozásul a Julija Timosenko volt ukrán miniszterelnökkel szembeni bánásmód miatt – lemondta részvételét.
Részeg volt a vasutas.
Lassítás nélkül hajtott a gyalogos átkelőn haladó tömeg közé egy autós az ukrajnai Dnyepropetrovszkban. Az esetet videón is rögzítették.
Veszedelmes kalandtúrával ér fel az amerikai külügyminisztérium szerint, ha valaki Ukrajnában gépkocsival közlekedik.
End of content
End of content