Feleannyi autót vásároltak idén Kárpátalján
A statisztikai adatok szerint a tavalyi évhez képest Kárpátalján majdnem kétszer (42%-kal) kevesebb gépjárművet vásároltak.
A statisztikai adatok szerint a tavalyi évhez képest Kárpátalján majdnem kétszer (42%-kal) kevesebb gépjárművet vásároltak.
Az Ungvár határállomás dolgozói két afrikai illegális bevándorlót vettek őrizetbe, akik az említett határátkelőt megkerülve, törvénytelenül akartak átjutni az ukrán–szlovák határon. Az államhatártól 600 méterre fogták el őket.
A Beregszászi Városi Tanács képviselői december 22-i ülésükön jóváhagyták a Beregszász című önkormányzati fenntartású lap támogatásának programját, mely alapján a szerkesztőség kétszázötvenezer hrivnyát kap a városi költségvetésből.
Lakossági bejelentés érkezett az Ungvár határállomás dolgozóihoz december 21-én, miszerint az ukrán–szlovák határszakasztól 500 méterre egy zöld dobozt találtak, melyben lőszerek voltak.
Gyógyfürdőt és szabadidőközpontot létesítene egy külföldi befektető Beregszászban. A komplexum három uszodából, egy szállodából és egy sportpályából állna.
A NATO-hoz való csatlakozási folyamat megkezdéséről és a tömbön kívüli státus elhagyásáról döntött az ukrán parlament.
A zöldhatáron át próbált cigarettát csempészni egy kettős, ukrán-magyar állampolgár Beregsuránynál – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-vel.
A kárpátaljai megyei áramszolgáltató vállalat, a Zakarpattyaoblenergo ismét tervezett áramkimaradásokra hívta fel a kárpátaljai lakosság figyelmét december 22-én.
Fehéroroszország bármikor kész hathatós segítséget nyújtani Ukrajnának – erről biztosította Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfő ukrán kollégáját, Petro Porosenko elnököt vasárnap kijevi tárgyalásukon.
„Hiszékeny barátom ismerősei tanácsára megvette egy falunkbéli férfi szinte vadonatúj traktorát. Kifizette a vételár felét, s biztosítékként, hogy az összeg hiányzó részét is megadja, átadta a személyi igazolványát az eladónak. A kifizetett pénzért elismervényt nem kapott. Nem sokkal később a férfi visszavette a traktort, s feljelentést tett a rendőrségen, mondván a barátom ellopta tőle a…
End of content
End of content