Adminisztratív Szolgáltatási Központ nyílik Munkácson
Az Adminisztratív Szolgáltatási Központ létrehozásának célja, hogy egy helyiségen belül az ügyfelek több ügytípust is el tudjanak intézni.
Az Adminisztratív Szolgáltatási Központ létrehozásának célja, hogy egy helyiségen belül az ügyfelek több ügytípust is el tudjanak intézni.
A Kezünkben a Jövő Alapítvány és a Sámuel Alapítvány nevelőszülők számára tartott képzést augusztus 6-a és 9-e között a Munkács melletti Szinyákon. Nyolc család – 15 felnőtt és 28 gyermek – érkezett a rendezvényre.
A közeljövőben 30-50 százalékkal csökkentik a köztisztviselők számát Ukrajnában, ugyanakkor a bérekre szánt alap változatlan marad – adta hírül a transkarpatia.net.
Augusztus 3-án közép-európai idő szerint 18:50-kor a Munkács–Csap autóút melletti Várkulcsa (Kljucsarki) községben a rendőrök egy férfi holttestére bukkantak egy Hyundai típusú személygépkocsiban.
Augusztus 4-i adatok szerint 955 olyan állampolgárt regisztráltak Kárpátalján, akik a Krímről és a terrorellenes műveletek régióiból érkeztek.
Július 23-tól lépett életbe az a törvénymódosítás, melynek értelmében ideiglenesen mentesülnek az általános forgalmi adó terhe alól a terrorellenes műveletekhez szükséges önvédelmi eszközök és gyógyszerek – adta hírül a zaholovok.com.ua.
Egy rendőr megsebesült csütörtök éjjel Ungváron, ahol terepruhát viselő ismeretlenek akartak behatolni az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) Kárpátalja megyei főosztályának központi épületébe, és rálőttek a helyszínre érkező rendőrjárőrre.
Szenzációként közölte az ukrán sajtó, hogy Huszt központjában megtalálták a város egykori címerét. Marina Aldon, az egyik helyi lap munkatársa szerint: „Egyesek úgy vélik, hogy a felfedezés történelmi érték és a VIII. században készült, mások azzal érvelnek, hogy a ritkaság körülbelül 500 éves és igazi művészi remekmű.
Augusztus 14-én jótékonysági fesztivált tartanak kilenc kárpátaljai városban az ukrán hadsereg támogatása céljából – adta hírül Facebook-oldalán Natalija Zotova, az 1+1 tévécsatorna kárpátaljai tudósítója.
Rovatunk mostani részében azt igyekszünk bemutatni, hogy a beregszászi járási Haranglábon sincs hiány tehetségekből, jó mesteremberekből.
End of content
End of content