Újabb verekedés tört ki az ukrán parlament ülésén
A keddi dulakodás után szerdán ismét verekedéssel kezdődött az ukrán parlament plenáris ülése: a nacionalisták most a kommunistákkal csaptak össze.
A keddi dulakodás után szerdán ismét verekedéssel kezdődött az ukrán parlament plenáris ülése: a nacionalisták most a kommunistákkal csaptak össze.
Újraindul a magas vérnyomást kezelő gyógyszerek árának állami szabályozásával kapcsolatos, korábban anyagi problémák miatt leállított projekt.
A mozgósítással kapcsolatos intézkedésekről, illetve a járás gazdaságának a mobilizáció körülményeire való felkészítéséről tárgyaltak július 21-én Petruska István, a járási közigazgatás vezetője és Seder Ilona, a járási tanács elnöke vezetésével a Beregszászi Járási Tanács épületének nagytermében.
Az EU-országok külügyminiszterei kedden Brüsszelben hivatalosan is létrehozták azt a missziót, amely a nem katonai jellegű ukrán biztonsági szervek – így a rendőrség, illetve a nemzeti gárda – reformját hivatott elősegíteni.
A „terrorellenes műveletben” részt vevő ukrán erők felszabadították a több mint százezer lakosú Szeverodonyeck városát Luhanszk megyében – közölte kedden Twitter-oldalán Arszen Avakov belügyminiszter.
Az ukrán parlament jóváhagyta kedden az újabb részleges katonai mozgósításról szóló elnöki rendeletet.
Jelenleg 396 embert tartanak fogva a szakadárok, többek között három újságírót, hat politikust, egy bírót és egy ügyvédet.
A Lemberg melletti Hamalijivka település környékén a helyi lakosok lezárták a Kijev–Csap autóutat.
Heves harcok dúlnak a kelet-ukrajnai Donyeck megyében Dzerzsinszk és Horlivka városok térségében, Luhanszk megyében Szeverodonyecknél és Liszicsanszknál, valamint a megyeközpontokban, Donyeck és Luhanszk városokban – közölte hétfőn az oroszbarát szakadárok ellen indított, Kijevben terrorellenesnek nevezett művelet parancsnokságának sajtóosztálya.
Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn utasította a fegyveres erőket, hogy szüntessék be az oroszbarát szakadárok ellen folytatott harci cselekményeket a malajziai utasszállító gép kelet-ukrajnai lezuhanásának helyszínén, negyven kilométeres sugarú körben.
End of content
End of content