Választási reform Ukrajnában
Ismét vegyes rendszer és 5 %-os küszöb. A kisebb pártok számára kedvezőtlen a változtatás.
Ismét vegyes rendszer és 5 %-os küszöb. A kisebb pártok számára kedvezőtlen a változtatás.
Viktor Janukovics az életszínvonal javítását tekinti a kormány jelenlegi legfontosabb feladatának – jelentette ki az elnök a kerületi államigazgatási posztok jelöltjeivel való ülésén.
November 16-án este egy gyalogost gázoltak el Csapon. A tettes segítségnyújtás nélkül elmenekült a helyszínről.
A történelmi Magyarország legkisebb vármegyéjében, Ugocsában (melynek északi része ma a Nagyszőlősi járáshoz tartozik, míg déli egyharmadát Románia „örökölte meg” a trianoni szerződés nyomán) a középkorban több településen is túlsúlyba került a kisnemesi elem, ahol a kisbirtokos, „hétszilvafás”, de szabadságukra büszke „nobilisek” mellett csak kisszámú jobbágyréteg alakult ki. Inkább zsellérek szolgáltak a gazdaságokban, ahol –…
Egy hét éve felszámolt favegyikombinát területén felhalmozott veszélyes vegyi anyagok folyamatosan szennyezik a Tiszát a folyó kárpátaljai szakaszán – hangzott el az ukrán Podrobnosztyi című híradóműsorban.
A hét elején telefonon kereste fel a Hobини Виногрaдівщини szerkesztőségét és adott hangot felháborodásának Miroszlava Rjabec, a járási kórház pulmológiai osztályának vezetője.
Az elmúlt napokban Kárpátalján elterjedt a hír, miszerint Ungváron agyhártyagyulladás-járvány ütötte fel a fejét.
Ülésezett a Beregszászi és az Ungvári Járási Tanács.
Égbemutató középső ujjával fejezte ki véleményét az ukrán kormány székházánál tüntetőkről Nyina Karpacsova, az emberi jogok ukrajnai országgyűlési biztosa – adta hírül az ukrán TSZN híradóműsor.
Rossz hír a külföldre utazók számára, hogy 2012. január 1-től Ukrajnában drágul az útlevél, viszont jó hír az autósoknak, hogy jelentősen mérséklődik az Állami Közlekedésrendészet (DAI) által nyújtott egyes szolgáltatások díjszabása. A kormány október végén rendeletében hagyta jóvá a belügyminisztérium, és az annak alárendelt szervek által 2012. január 1-től nyújtandó fizetett szolgáltatások díjszabását, amit a…
End of content
End of content