Ismét kárpátaljai születésű hadügyminisztere van Ukrajnának
Miután a munkácsi születésű Valerij Geletejt felmentették hadügyminiszteri tisztségéből, helyét ideiglenes megbízottként egy másik kárpátaljai, Ivan Rusznak foglalta el.
Miután a munkácsi születésű Valerij Geletejt felmentették hadügyminiszteri tisztségéből, helyét ideiglenes megbízottként egy másik kárpátaljai, Ivan Rusznak foglalta el.
A kelet-ukrajnai tűzszünet múlt pénteki életbe lépése óta az ukrán fegyveres erők négy katonája esett el és 29 sebesült meg – közölte a védelmi minisztérium egyik tisztségviselője keddi kijevi sajtótájékoztatóján.
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) munkatársai elfogtak két kárpátaljai lakost, akik illegális bevándorlókat próbáltak átcsempészni az ukrán–magyar határon keresztül.
Babják Zoltán szeptember 8-án hivatalosan is bemutatta első helyettesét, Kincs Gábort.
Az ukrajnai konfliktus megerősített halálos áldozatainak a száma 3 ezer fölé növekedett – jelentette be hétfőn Bécsben az ENSZ-főtitkár emberi jogi ügyekkel foglalkozó helyettese.
Rátalálták az eddig eltűntként számon tartott kárpátaljai fiatalemberekre – jelezte Facebook-oldalán Valerij Packan képviselő.
Már hét évvel ezelőtt kidolgozták a Beregszászt elkerülő út építésének projektjét, ám finanszírozási lehetőségek hiányában máig sem sikerült megvalósítani annak kivitelezését.
A Pop Iván csúcson található rossz állapotban lévő lengyel csillagvizsgáló felújítását 2012-ben lengyel–ukrán együttműködésből sikerült megkezdeni.
Janka Burianová, Szlovákia ungvári főkonzulja ünnepi fogadást tartott a szlovák alkotmány napja alkalmából.
A pénteken életbe lépett tűzszünet ellenére hétfőre virradóra folytatódtak a harcok Kelet-Ukrajnában; helyi beszámolók szerint az éjjel Donyecket és az Azovi-tenper partján lévő Mariupol kikötőváros peremvidékét lőtték az oroszbarát szakadár erők.
End of content
End of content