Törölték a bélyegzők kötelező használatát Ukrajnában
2011. augusztus 31-én az Ukrajnai Miniszteri Kabinet ülésén elfogadták a bélyegző kötelező használatának törléséről szóló törvényjavaslatot.
2011. augusztus 31-én az Ukrajnai Miniszteri Kabinet ülésén elfogadták a bélyegző kötelező használatának törléséről szóló törvényjavaslatot.
Egy héttel ezelőtt, pazar rendezvény keretében ünnepelték meg az ukránok augusztus 24-én az állam függetlenné válásának huszadik évfordulóját, a jubileum alkalmából azonban nem csupán Ukrajnában szerveztek nagyszabású ünnepséget, a hazánkban élő közösség is színvonalas program keretében ünnepli meg az ország születésnapját. A jubileumi ünnepség napján az ukrán vezetők Kijevben megkoszorúzták a neves ukrán költő, Tarasz…
Vasárnap rovásírásos helységnév-táblát avattak a kárpátaljai Mezőgecse határában. Beregszász után ez a második rovásírásos tábla Kárpátalján, amely a Rovás Alapítvány kezdeményezésére és Kovács Béla, a Jobbik európai parlamenti képviselőjének támogatásával jött létre. Az eseményen Kiss Sándor jobbikos országgyűlési képviselő és Mester András helyi polgármester is részt vett.
Megnevezte megbízóit Georgij Gongadze újságíró feltételezett gyilkosa, Olekszij Pukacs egykori ukrán belügyi tábornok kedden az ügyben Kijev egyik kerületi bíróságán tartott tárgyaláson.
Törvényjavaslat kerül be a Legfelső Tanács elé „Az állami nyelvpolitika elveiről” címmel, ebben a tervezetben a regionális vagy kisebbségi nyelvek és az államnyelv egyenjogúságát is belefoglalták.
A tehetségek felfedezése és gondozása napjaink egyik fontos feladata, különösen a külhoni magyar fiatalok esetében, akik hátrányos helyzetben vannak a többségi fiatalokhoz képest. A tehetségek felkarolása nemcsak a tudományok terén fontos, hanem a művészetek, sport területén is, bár erre az utóbbi években nem jutott elég figyelem, idő, és anyagiak.
2011. augusztus 29-én délután Ungváron a Ruszka és Ankudinova utca sarkán gázrobbanás történt. Három embert súlyos égési sérülésekkel szállítottak kórházba.
Ungvár, Debrecen – Először mutatták volna be a Debreceni Virágkarnevál egy virágkocsiját Ukrajnában, az ukrán vámtiszt azonban nem engedte át a kompozíciót a határon, mondván a járműnek nincsenek papírjai.
A Munkács–Ungvár helyiérdekű vonat, nem sokkal Bátyú elhagyása után, lefékez a Beregszászi járás legnyugatibb csücskében, a Vérke-parti várostól 38 kilométerre eső Nagybakos sorsára hagyott, elhanyagolt vasútállomásán, mely tulajdonképpen nem is a megállótól pár perces sétával megközelíthető településen, hanem társközsége, Kisbakos területén romladozik. A két falut csak a vasút választja el egymástól, s mióta a vágányok…
Ismét elutasították a volt ukrán kormányfő szabadlábra helyezését.
End of content
End of content