Juscsenkóra váltják Azarovot?
Elképzelhető, hogy Viktor Juscsenko volt ukrán államfő beülhet Mikola Azarov ukrán miniszterelnök székébe – írja a Független napilap egy név nélkül nyilatkozó forrására hivatkozva.
Elképzelhető, hogy Viktor Juscsenko volt ukrán államfő beülhet Mikola Azarov ukrán miniszterelnök székébe – írja a Független napilap egy név nélkül nyilatkozó forrására hivatkozva.
Az állami közlekedési hatóság (DAI) a közjegyző által hitelesített gépjármű vezetésére szóló meghatalmazás eltörlését indítványozta. (A jelenlegi jogszabályok szerint a dokumentum kiállításától számítva 3 évig érvényes, hivatalos ára 250-300 hrn)
Anatolij Mohilev ukrán belügyminiszter cáfolja azt az információt, miszerint növekedett a bűnözés mértéke Ukrajnában.
2010 folyamán Ukrajna rekordot döntött a válások alacsony számának tekintetében – közölte Olekszandr Lavrinovics igazságügyi miniszter.
Az ukrán politikában bármi lehetséges, s annak az ellenkezője is. Ez a közhelyes „bölcsesség” jutott eszembe, amikor megakadt a szemem a korrespondent.net azon hírén, mely szerint mégiscsak lesz „szavatossági ideje” Ukrajnában a jogosítványoknak.
Az elfogadásra váró felsőoktatási törvénytervezet ellen tüntetett hétfőn mintegy 300 egyetemista az ukrán fővárosban a parlament épülete előtt.
Az ukrán politikában ritkaságszámba megy, hogy politikai riválisok leülnek egymással szemközt, és megpróbálják megbeszélni az ország ügyeit.
A zakarpattya.net tájékzotatása szerint mind ukrán, mind a szlovák fél ratifikálni kívánja azt a szerződést, melynek alapján nem kell majd díjat fizetni a szlovák nemzeti vízumért. A szakemeberek szerint ez jelentős előrelépésnek tekinthető.
Az korrupcióellenes törvények csomagját a Legfelsőbb Tanács 2011 első félévében fogja elfogadni – jelentette be Viktor Janukovics, Ukrajna államfője – és remélhetőleg, az elfogadott törvény már a Legfelsőbb Tanács aktuális ülésszakában törvényerőre lép. Ezt én garantálom Önöknek – nyilatkozta az elnök a Közvetlen kapcsolat az országgal c. televíziós projekt keretén belül.
Megfagyott vörösiszapból származó vörös por borított be több ukrajnai települést a Fekete-tenger közelében. A jelentések szerint a porban nincs marónátron, ami a magyarországi Kolontáron és Devecseren az ökológiai katasztrófát okozta.
End of content
End of content