Elhunyt Bagu Balázs
2011. július 9-én elhunyt Bagu Balázs nyugalmazott magyartanár.
2011. július 9-én elhunyt Bagu Balázs nyugalmazott magyartanár.
Szlovákia és Szlovénia aláírta a közös külképviselet működtetéséről szóló szerződést.
A Keleti-Beszkideknek az Alföld végtelen rónaságából hirtelen kiemelkedő, ezer méteres magasságokba tornyosuló, a júliusi napfényben kéken tündöklő hegyvonulata pompás hátterül szolgál a Verecke felől a Latorca völgyében alákanyargó, nemzetközi jelentőségű főútvonal mentén, a hegy- és a sík vidék találkozásánál fekvő kárpátaljai nagyváros, Munkács számára. Trianon előtt még magyar többségű település volt, ám a csehszlovák, majd…
Szívelégtelenség miatt hívtak mentőt a volt ukrán kormányfő ügyvédjéhez.
Ukrajna kész aláírni a társulási megállapodást az Európai Unióval – jelezte Konsztantyin Jeliszejev, Ukrajna EU-nagykövete. Ha minden a tervek szerint halad, december elején szignálhatják a megállapodást, amellyel Ukrajna a tagság felé vezető útra léphet.
Kárpátalja megye kormányzója szerint sérti az ukrán alkotmányt a beregszászi járási tanács közelmúltban hozott döntése arról, hogy a testület üléseit a jövőben az ukrán állami himnusz mellett a magyar himnusszal nyitják meg.
Ukrajnában évente több mint 200 ezer abortuszt hajtanak végre. A megszakított terhességek száma háromszorosa az európai átlagnak. Szakemberek kiszámolták, hogy a reproduktív életkorban lévő nők több mint 40 százaléka életében legalább egyszer elszánta magát az abortuszra. Kárpátalján valamivel jobb a helyzet: az országos átlaghoz képest sokkal kevesebben szánják rá magukat erre a végzetes lépésre –…
Gyászol a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola. Elhunyt dr. Soós Kálmán (1962–2011), a főiskola rektora, történész, közéleti személyiség, a kárpátaljai magyar nemzetrész kiemelkedő alakja.
A vád szerint, amennyiben folytatódna az adás, akkor a még meg nem hallgatott tanúk értesülnének az ott elhangzottakról.
Mély és őszinte megrendüléssel értesültünk róla, hogy 2011. július 5-én elhunyt dr. Soós Kálmán, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ungvári Járási Alapszervezetének elnöke. Olyan ember távozott közülünk, aki jelentős szerepet vállalt a kárpátaljai magyar közösség és felsőoktatás megteremtésében, aki tudományos munkássága által is maradandó értékeket teremtett az…
End of content
End of content