Privát biztonsági őrök követelik a villogó szirénák használatát
A privát biztonsági őrök azt kérik, hogy gépkocsijukon ők is használhassanak megkülönböztető fényjelzést, mint a tűzoltók és a mentők.
A privát biztonsági őrök azt kérik, hogy gépkocsijukon ők is használhassanak megkülönböztető fényjelzést, mint a tűzoltók és a mentők.
Január 31-én Bacskai József, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának főkonzulja hivatalos látogatást tett az Állami Katasztrófavédelmi Igazgatóságnál és a Rendkívüli Helyzetek Minisztériumának kárpátaljai hivatalánál.
2013-ban a kárpátaljai közutak felújítására, javítására és karbantartására 3 millió hrivnyát különítenek el a megyei költségvetés speciális alapjából – jelentették be az ügyben felelős állandó bizottság január 29-i ülésén.
Schmitt Pálnak, Magyarország volt köztársasági elnökének a Verecke Alapítvány segítségével, a KMKSZ tevőleges közreműködésével kárpátaljai magyar intézményekhez eljuttatott adománya a közelmúltban Mezőkaszony, Técső és Karácsfalva magyar közösségeiben eredményezett jelentős fejlesztést.
Ha az autóknak lenne idegrendszerük, végigüvöltenék a mellékútjainkon tett „kirándulásaikat”.
Január 25-én lejárt az Első lépés szociális hitelprogram pályázatainak benyújtási határideje, így január 28-án összeült az ötletgazda „Pro agricultura Carpathica” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány kuratóriuma, hogy eldöntse, kik a pályázat nyertesei.
Január 29-én a Munkácsi Rendőr-főkapitányság kábítószer-ellenes bűnügyi osztályának munkatársai 3200 hrivnyát követeltek egy munkácsi lakostól, hogy az elkerülje a büntetőjogi felelősségre vonást kannabisz illegális birtoklásáért.
Annak ellenére, hogy a kormány az átlagkeresetek folyamatos növekedéséről beszél, amely jelenleg egyébként 3377 hrivnya, ma mégis minden negyedik ukrán szegénysorban él. Az Ukrán Tudományos Akadémia szociológiai adatai alapján legkevesebbet az állami szektor dolgozói keresnek, ezért ők kerülnek leggyakrabban a szegénységi küszöb alá.
A Kárpátaljai Anyakönyvi Hivatal adatai szerint 2012-ben 19 116 születést (köztük 148 halvaszületést) regisztráltak megyénkben, ezzel szemben 14 813 elhalálozást (köztük 168 egy év alatti gyermek) vettek nyilvántartásba.
A Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságíró jogvédő szervezet szerint romlott a sajtószabadság helyzete Ukrajnában 2012-ben.
End of content
End of content