Orosz visszavonulás a szomszédban
Ukrajnai vezetékes érdekeltségén adna túl az MTS, Oroszország és a FÁK legnagyobb mobilcége.
Ukrajnai vezetékes érdekeltségén adna túl az MTS, Oroszország és a FÁK legnagyobb mobilcége.
314 parlamenti képviselő szavazott annak a törvényjavaslatnak az elfogadására, amely a Szovjetunió idejében kiállított jogosítványok lecserélésének folyamatát szabályozza.
2013. szeptember 14-én nagyszámú hallgatóság gyűlt egybe a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezete és Városi Alapszervezete székházban, hogy meghallgassák Kovács Miklósnak, a KMKSZ elnökének, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanárának A nemzetközi viszonyok működésének logikája című előadását.
Kárpátaljára látogatott dr. Franz Szabad kárpátaljai származású német orvosprofesszor, báró Perényi Zsigmond egyenesági leszármazottja.
Kétszer változik a létminimum idén: január 1-jén és december 1-jén. 2010-ben ötször, 2011-ben négyszer, 2012-ben ötször emelték ezt az összeget, ezek után igen radikálisnak tűnik, hogy idén csak kétszer változik a létminimum.
Az idei év augusztusának végén 435 400 munkanélkülit tartottak nyilván Ukrajnában.
A Legfelsőbb Tanácsban bejegyezték az új környezetszennyezési bírságokról szóló törvényjavaslatot, melyben kiemelt helyen szerepel a kutyaürülék utcán hagyása miatti büntetés.
A hajléktalanok is szavazhatnak a jövőben az ukrajnai választásokon a parlament által kedden elfogadott törvény alapján.
A munkácsi járási és a megyei bűnügyi osztály munkatársai Munkács külvárosi övezetében, az úgynevezett Popova-hegyen 111 tő kendert, 600 gramm száraz, porított, fogyasztáshoz előkészített marihuánát, valamint egy belélegzéshez használatos eszközt találtak.
Több figyelmet érdemelne, hogy akikkel a hivatalokban, a papírhalmok másik oldalán találkozunk, magasan képzett, erkölcsileg megkérdőjelezhetetlen köztisztviselők legyenek, hisz nélkülük lehetetlenné válik, hogy a társadalom fejlődjön, demokratikus állam alakuljon ki és hatékony, a jogállam kritériumainak megfelelő irányítás jöjjön létre. De mégis, milyen magatartást várhatunk el a köztisztviselőktől?
End of content
End of content