Új szabályok a munkanélküliek számára Kárpátalján
Az ukrán kormány törvényjavaslatot nyújtott be a Legfelsőbb Tanácshoz a foglalkoztatással kapcsolatos jogszabályok bővítését illetően.
Az ukrán kormány törvényjavaslatot nyújtott be a Legfelsőbb Tanácshoz a foglalkoztatással kapcsolatos jogszabályok bővítését illetően.
Szávay István, a Jobbik nemzetpolitikai illetékese facebook-bejegyzésében (amit több sajtóorgánum is átvett) rátámadt a KMKSZ-re azzal, hogy az akadályozza szervezetének rovásírásos helységnévtábla-akcióját. A KMKSZ-vezetőket azzal vádolja, hogy kényszerítik a tanácselnököket, hogy távolítsák el, vagy hogy ki se tegyék a jobbikos székely rovásírásos táblákat.
A múlt hét végén a csapi határátkelőn a vámosok újabb cigarettacsempészeket kaptak el.
Már 2010-ben hallhattunk a beregszászi, európai színvonalú termálvizes aquapark építésének tervéről.
A legfelsőbb bíróság döntése értelmében a közlekedési szabálysértők nem kötelesek elhagyni járműveiket, miközben a közúti ellenőrök jegyzőkönyvet készítenek a közlekedési szabályok megszegése miatt.
Hivatalos adatok szerint évente félezer erőszaktevőt ítélnek el Ukrajnában.
Mikola Azarov ukrán miniszterelnök arról számolt be, hogy nemsokára fizetett autóutak építésébe kezdenek Ukrajnában. Már számos jelentős projektről tárgyaltak, így rövid időn belül elkezdődhetnek az útépítési munkálatok.
Viktor Janukovics ukrán államfő úgy véli, hogy a külföldön tartózkodó ukránok Ukrajna arculatát alakítják.
A Kárpátaljai Református Egyházkerület augusztus 24-én újra megszervezte családi napját. Ez a nagyszabású esemény immár harmadik alkalommal jött létre, melynek helyszínét az Ungi Református Egyházmegye legnagyobb református gyülekezetével rendelkező Nagydobrony községe biztosította.
Nincs értelme tovább tárgyalni arról, hogy Ukrajna egyszerre legyen az orosz-fehérorosz-kazah vámunió és az Európai Unió szabadkereskedelmi övezetének tagja – közölte hétfőn az orosz és az ukrán kormányfő moszkvai tárgyalását követően Igor Suvalov, az orosz miniszterelnök első helyettese.
End of content
End of content