Az ügyészség kihallgatta Julija Timosenkot
A ügyészség szerdán kihallgatta Julija Timosenko volt ukrán miniszterelnököt, aki a vádak szerint 280 millió dollárnak megfelelő hrivnyát használt fel szabálytalanul.
A ügyészség szerdán kihallgatta Julija Timosenko volt ukrán miniszterelnököt, aki a vádak szerint 280 millió dollárnak megfelelő hrivnyát használt fel szabálytalanul.
Hatalommal való visszaélés címén az ukrán ügyészség hivatalosan vádat emelt hétfőn Julija Timosenko volt kormányfő ellen.
Kárpátalján a magyar történelmi egyházak nem tudnak igazolásokat kiadni a magyar állampolgárságot igénylő híveik számára, mert nem kapták vissza a szovjet hatóságok által a második világháború után elkobzott anyakönyveiket.
Viktor Janukovics ukrán államfőnek a jövő évben három új repülőgépet terveznek vásárolni – közölte Andrij Kravec, az Állami Közigazgatási Hivatal vezetője.
Kárpátalján a közegészségügyi hatóság mindent megtesz annak érdekében, hogy ne alakuljon ki járványhelyzet a múlt heti áradás által érintett közel félszáz településen.
Immár második alkalommal terjesztik a Legfelsőbb Tanács elé a Dmitrij Tabacsnik oktatásügyi, tudományügyi-, ifjúsági- és sportminiszter menesztéséről szóló tervezetet.
A Legfelsőbb Tanács a mai napon első olvasatban elfogadta a 2011-es költségvetés-tervezetet. A határozat mellett 275 képviselő szavazott a jelen lévő 425-ből.
Viktor Janukovics ukrán államfő abban bízik, hogy a Legfelsőbb Tanács időben el fogja fogadni a 2011-es költségvetést. Az államfő a mai napon beszélt erről a Régiók Tanácsának ülése során.
Kárpátalján az előzetes becslések szerint több mint 60 millió hrivnya (kb. 5,6 millió euro) kárt okozott az infrastruktúrában az elmúlt napok áradása.
End of content
End of content