Kigyulladt egy templom Ungváron
Az elektromos berendezések helytelen használatának következtében kigyulladt egy templom tegnap Ungváron.
Az elektromos berendezések helytelen használatának következtében kigyulladt egy templom tegnap Ungváron.
Az Ukrán Állami Adóhivatal kárpátaljai főosztályának tájékoztatása szerint 1500 üveg hamisított alkoholtartalmú italhoz jutottak a leleplező szándékú próbavásárlások során.
Újabb vesztegetési ügyre derült fény megyénkben, ezúttal Beregszászban. Augusztus 29-én egy 32 éves helyi lakos fordult panasszal a rendészeti szervekhez.
Különösen nagymértékű adócsalással vádolják a kárpátaljai Zakarpatbud Kft. igazgatóját, akit több mint 2,3 millió hrivnya befizetésének szándékos elmulasztásáért állítanak bíróság elé – jelentette be Pavlo Rusznyák, a Kárpátaljai Megyei Ügyészség osztályvezetője.
A Raisza Bogatirjova vezette munkacsoport azt javasolja, hogy ne adjanak regionális státust a nemzeti kisebbségek nyelveinek.
„Ne hagyjátok a templomot,/ A templomot s az iskolát!” – figyelmeztette Reményik Sándor a nagy trianoni országszétszaggatás után saját földjükön rabokká tett magyarokat. Ám a megszálló hatalmak – melyek Kárpátalja esetében egymást váltották az eltelt évtizedek során – ezen az ősi magyar vidéken is nem egy községben zárták be az anyanyelvű iskolát, a szovjetek még…
Több mint tizenegymillió forint értékű fejlesztési támogatást adott át pénteken Beregszászon az Ökumenikus Segélyszervezet és helyi partnerszervezete, az Advance Kárpátaljai Tanácsadó és Fejlesztő Központ a Beregszászi Járási Kórháznak.
A napokban felújították a Rahói Járási Tanács és a Járási Közigazgatási Hivatal épülete előtti teret.
Az október 28-án esedékes ukrajnai parlamenti választások kapcsán Szvjatoszlav Sevcsuk kijev-halicsi nagyérsek, az Ukrán Görög Katolikus Egyház (UGCC) vezetője arra figyelmeztette az egyház papjait, hogy tartózkodjanak a választási kampányban való bárminemű részvételtől.
„A Kárpátaljai megyei tanács egyes vezetői mintha túl sokat szívtak volna, mert bejelentették ma, hogy a helyi tanácsoknak nincs felhatalmazásuk valamely nyelvnek megadni a regionális státust” – írta Facebook-oldalán Viktor Baloga a zakarpattya.net.ua tájékoztatása szerint.
End of content
End of content