Bérbe adják a munkácsi vár néhány helyiségét
A Munkácsi Városi Tanács július 26-i ülésén hozott határozata alapján pályázatot hirdettek a munkácsi vár három helyiségének bérbeadásáról.
A Munkácsi Városi Tanács július 26-i ülésén hozott határozata alapján pályázatot hirdettek a munkácsi vár három helyiségének bérbeadásáról.
Jóváhagyták a községekben és nagyközségekben foglalkoztatott fiatal dolgozók egyszeri címzett támogatásának új rendjét, valamint azoknak a szakmáknak a jegyzékét, amelyek esetén igénybe vehető a támogatás – írja a Karpatszkij Objektív című ungvári hetilap.
Az elmúlt héten összegezték Beregszászban a magyarországi árvízkárosultak részére szervezett gyűjtés eredményeit. A kárpátaljaiak aktívan részt vettek az anyaországiak megsegítésében.
Július 25-én Volodimir Korbany, a Kárpátaljai Megyei Ügyészség ügyésze egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy az ügyészség munkájának nagy részét a korrupció elleni harc tölti ki.
Július 24-én a Beregszászi Járási Rendőrség munkatársai az éjszakai rutinellenőrzés során Beregszász egyik utcáján, a számukra ismerős, 30 éves Jurij Volkswagen Golf típusú gépkocsijában kábítószert találtak.
Ha a kies ugocsai vidéken járva valaki Puskino község felől közelíti meg Salánkot, óhatatlanul felfigyel a falu határában zöldellő Nagyerdő fái és az út között álló óriásplakátra, melyen Iván Busko, a Régiók Pártjaának parlamenti képviselője – akinek a nevét a plakát készítői (nyilván a magyar szívek megnyerése végett) Buskó Ivánra magyarosították – kellemes húsvéti ünnepeket…
Július 29-től forgalomkorlátozást léptetnek életbe az ungvári közúti hídon (a Szpartak stadion környékén).
Június 22-én hatalmas bozóttűz tombolt az ungvári járási Eszeny és Szalóka határában, a magyar–ukrán államhatár közelében.
A Tisza forrásához vezető út gyakran járhatatlan volt, így igencsak itt volt már az ideje a megfelelő útburkolat megépítésének.
Nemrég több felhívás is megjelent Beregszászban, melyek szerint az egyik helyi lakosnak sürgősen vérre van szüksége.
End of content
End of content