Magyar állami kitüntetések kárpátaljai magyaroknak
Nemzeti ünnepünk alkalmából magyar állami kitüntetéseket adtak át három kárpátaljai magyar személyiségnek Ungváron.
Nemzeti ünnepünk alkalmából magyar állami kitüntetéseket adtak át három kárpátaljai magyar személyiségnek Ungváron.
A politikusok és a hatóságok a gépjárművek kötelező műszaki vizsgáztatásának egyszerűsítésén törik a fejüket. Az első intézkedések már meg is születtek, azt azonban még nem látni egészen pontosan, valójában mennyire lesz gyökeres a változás.
A Legfelsőbb Tanács agrárpolitikai és földkérdésekkel foglalkozó állandó bizottságában ellenőrzik, hogy bérel-e Moammer Kadhafi líbiai vezető mezőgazdasági rendeltetésű földeket Ukrajnában – közölte a Szabadság Rádióra hivatkozva a korrespondent.net internetes hírportál.
A települést fenyegető veszélyről már hetek óta visszhangzik a sajtó. A Dzerkalo tizsnya arról tudósít, hogy Aknaszlatina süllyedni kezd (Aknaszlatina községe a Técsői járásban helyezkedik el az ukrán-román határ mellett).
Március 6-án jótékonysági farsangi bálra került sor Nagydobronyban a helyi községi tanács, a művelődési ház, valamint a KMKSZ helyi alapszervezetének szervezésében. A rendezvénynek a dobronyi Három Ász étterem adott othont.
A Zakarpattya.net híradása szerint a „Szvoboda” técsői járási szervezetének indítványa alapján a Técsői Járási Tanács 2011. március 4-i ülésén határozatot hoztak arról, hogy kijelölnek egy földterületet az Ukrán Nacionalista Szervezet (OUN) és a Karpatszka Szics két vezetője, Mihajlo Kolodzinszkij és Zenon Kosszak egykori kivégzésének feltételezett helyszínén egy emlékmű felépítése céljából.
Az elmúlt évben, amióta Viktor Janukovics lett Ukrajna elnöke, aktivizálódott az ország Oroszországgal, az EU-val és az USA-val való együttműködése – jelentette be Konstantin Hriscsenko, Ukrajna külügyminisztere.
Ella Libanova, a Demográfiai és Szociális Kutatások Intézetének igazgatója szerint nincs esély arra, hogy Ukrajnában a népesség száma elérje az 50 milliót.
2006-ban több család hitelt vettek fel annak reményében, hogy két éven belül új lakásba költözhet. Ám a félkész épület szemük előtt omladozik, sőt 2010-ben az épületet balesetveszélyesnek nyilvánították. A görbe és repedezett falak, omladozó vakolat és málladozó téglák – csak néhány az épület számtalan problémája közül.
2001 márciusában 255 települést érte árvíz, ennek következtében 9 ember hunyt el és közel 14 ezer embert kellett kitelepteni az árvízsúlytotta területekről.
End of content
End of content