Az állam támogatni fogja a szőlészetet
Ukrajna, egy új program keretében, állami kompenzációt ígér a gyümölcsösök és szőlők telepítéséért.
Ukrajna, egy új program keretében, állami kompenzációt ígér a gyümölcsösök és szőlők telepítéséért.
Nem indulhat az októberi ukrajnai parlamenti választásokon Julija Timosenko korábbi miniszterelnök.
2012. június 16-án Ukrajna köztársasági elnökének 401/2012. számú, „Az egészségügyi dolgozók napja alkalmából átadott Ukrajnai állami kitüntetések” című rendelete alapján több személyt tüntettek ki az egészségügyi rendszer jelentős személyes hozzájárulásukért, kiváló orvosi ellátásért és a lelkiismeretes munkájukért.
A Megyei Statisztikai Hiivatal közvélemény-kutatást végzett a kárpátaljai háztartások tagjai között.
Ungvártól délnyugatra három, teljesen egybeépült kistelepülés, Ungtarnóc, Botfalva és Sislóc sorakozik a szlovák határnak tartó út mentén. Az utóbbi községet – a 2001-es népszámlálás adatai szerint – 339 személy, köztük 203 magyar lakja.
A KMKSZ Aknaszlatinai Alapszervezete és az Aknaszlatinai Kunigunda Polgári Egyesület szervezésében négy vállalkozó szellemű kerékpáros, Takár Károly (Katyó), Ájb Gergely, Leorgyán Sándor és Lumej Sándor június 3-án reggel 6 órakor elindultak a Vereckei-hágóra.
A közelgő parlamenti választások volt a témája annak a hétfői ungvári megbeszélésnek, amelyre Olekszandr Ledida kárpátaljai kormányzó, a Régiók Pártja (PR) megyei szervezetének elnöke és Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke között került sor.
100 ezer hrivnyát nyúzott le a csődben lévő intézményétől.
Álrendőrök próbálnak pénzt kicsalni Ukrajnában a labdarúgó Európa-bajnokságra saját autón érkező külföldi turistáktól – figyelmeztetett az ukrán belügyminisztérium pénteken.
Döntött a Kárpátaljai Megyei Tanács: útjára indulhat az az EU Keleti Partnerség programja keretében megvalósuló közös projekt, melynek alapján Magyarország és Ukrajna egy-egy millió dollárnak megfelelő összeget fordít kárpátaljai oktatási, kulturális és szociális intézmények felújítására és fejlesztésére.
End of content
End of content