Megfordította a Nap járását egy ukrán honatya
A kormányzó Régiók Pártja parlamenti frakcióvezető-helyettese szerint nyugaton korábban kél a Nap, mint keleten…
A kormányzó Régiók Pártja parlamenti frakcióvezető-helyettese szerint nyugaton korábban kél a Nap, mint keleten…
Március 15-én ünnepi istentiszteletet tartottak a kisbakosi református templomban, melynek keretében átadták Magyarország Beregszászi Konzulátusának ajándékát – egy-egy magyar címeres zászlót – a helybeli, illetve az újbátyúi református templomnak.
Röntgenkészülékes átvilágítás buktatott le egy ukrán kamionos cigarettacsempészt Záhonyban; a férfi teherautójában 800 ezer forint értékű dohányáru volt elrejtve – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) észak-alföldi regionális főigazgatóságának sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel.
Közel 200 ezer liter tisztítatlan lakossági és ipari szennyvíz ömlött Kárpátalján a Latorca egyik mellékfolyójába – adta hírül a Mukachevo.net ukrajnai hírportál.
Két halálos áldozata egy ukrán radarbázis elleni fegyveres támadás nyomán kialakult tűzharcnak.
A mikolajivi eset kapcsán a bagnet.org portál összeállítást készített a jelek szerint az igazságszolgáltatás felett álló ukrajnai elit nagy port felvert afférjaiból, csupán az elmúlt egy esztendő „terméséből” válogatva.
Több kárpátaljai ukrán internetes portál is (zakarpattya.net.ua / ua-reporter.com stb.) beszámolt arról, hogy Ungváron a Petőfi téri március 15-i ünnepségen Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke azt kérte, hogy tegyék legálissá Ukrajnában a kettős állampolgárságot. Nem kizárt, hogy később majd hivatalos helyről reagálnak is a kérésre. Csakhogy ilyet Kovács Miklós ünnepi beszédében nem kért, ellenben Dupka…
Viktor Janukovics ukrán államfő szorgalmazta, törvényi szinten rendezzék a nyelvkérdést, ezen belül az orosz nyelv státuszát Ukrajnában.
Mikor érvényben volt a halálbüntetés, 10 éven át 676 gyilkosságot követtek el, a moratórium bevezetése óta eltelt 20 év alatt pedig 30 ezret.
Az ukrán biztonsági szolgálat bizonyítottnak látja, hogy Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök ellen merénylet készült Ukrajnában – közölte a Kommerszant című orosz napilap.
End of content
End of content