A vonat kerekei alá esett egy ittas férfi
A szolyvai vasútállomáson a minap baleset történt: egy férfi a vonat alá esett.
A szolyvai vasútállomáson a minap baleset történt: egy férfi a vonat alá esett.
A Munkácsi és a Nagyszőlősi járásokban már lezajlottak a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alapszervezeti gyűlései, a Beregszászi és az Ungvári járásokban, valamint a Felső-Tisza-vidéken azonban még folytatódnak.
Nem elég a vízum? címmel számoltunk be február 24-i számunkban arról, hogy az Asztély–Beregsurány határátkelőn a magyar határrendészek az érvényes vízum mellett kérik a támogató nyilatkozatot is, és akinél nincs, azt visszafordítják. Azóta ezt a gyakorlatot a Csap–Záhony határátkelőhelyen is alkalmazzák a magyar hatóságok.
Március elsejétől Magyarországra heti egy alkalommal lehet vámmentesen üzemanyagot bevinni az Európai Unió tanácsának vonatkozó rendelete miatt, jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Ukrajna Legfelső Tanácsa elfogadta azt a törvényjavaslatot, melynek értelmében a járművezetőket bírságolni fogják a sebesség több mint 10 km/h-val való meghaladásáért. A törvényjavaslatot a Régiók Pártja képviselői nyújtották be.
Az emberi jogokkal, a nemzeti kisebbségekkel és a nemzetközi viszonyokkal foglalkozó bizottság a parlamentnek javasolja, hogy vesse el az ukrajnai ruszinokról szóló törvényrendelet tervezetét. Erről tudósított a VRU információs osztálya.
Hétfő délben az Ungvári járási Adrijivkában élve égett el a 83 éves Elizaveta Szidun. A nőre a tűz a gáztűzhelyről terjedt át.
Óriás napkitörést észleltek.
Két millió hrivnyával több pénzt fordítanak a kémiai növényvédő szerek kezelésére a tervezettnél, így összesen 5 millió hrivnya áll a környezetvédelmi intézmények rendelkezésére.
A megyei képviselők jóváhagyták a Kárpátalján, valamint Ukrajna Vörös Könyvében található különleges állatfajok védelméről szóló rendelkezést.
End of content
End of content