Badaló nyolcadszor ünnepelt
Badalóban vasárnap immáron nyolcadik alkalommal került megrendezésre a Tisza-parti település legnagyobb népünnepélyének számító, a község apraját-nagyját összehozó falunap.
Badalóban vasárnap immáron nyolcadik alkalommal került megrendezésre a Tisza-parti település legnagyobb népünnepélyének számító, a község apraját-nagyját összehozó falunap.
Az egykor virágzó, egyedülálló föld alatti szanatóriumáról is híres bányásztelepülésen, Aknaszlatinán, az egykori szovjet és a későbbi ukrán rablógazdálkodás, a vezetői felelőtlenség és gondatlanság, a szakértelem hiánya technogén katasztrófahelyzetet idézett elő.
A bíróság nem hagyta helyben a Julija Timosenkó volt ukrán miniszterelnök védelme által benyújtott többletidőről szóló kérvényt a „gáz-ügy” anyagainak áttanulmányozására – jelentette a RIA kijevi tudósítója július 25-én hétfőn.
Összesen 21 millió forint értékű meghívásos pályázatot hirdetett meg hétfőn a határon túli magyar irodalom, képző-, ipar- és fotóművészet támogatására, valamint valamit filmszakmai programok szervezésére a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) Kultúráért Felelős Államtitkársága.
Kitoloncoltak és tíz évre kitiltottak az ország területéről egy ukrán férfit, mert veszélyezteti Szlovákia biztonságát. Azt, hogy potosabban miért, nem tudni.
Az Ungvári Városi Tanács EU-s források terhére tervezi a helyi tűzoltók felszerelésének bővítését – olvashatjuk a Zakarpattya online oldalán közreadott tájékoztatóban.
Az Ungvári Járási Tanács 2011. július 21-én tartott soros ülésén posztumusz az „Ungvidék tiszteletbeli polgára” címet adományozta a nemrégiben elhunyt Soós Kálmánnak, a tanács néhai képviselőjének, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola egykori rektorának. Az közgyűlés egyhangúan támogatta a javaslatot.
Tegnap a 22. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban Az autonómia változó feltételei című előadáson Brenzovics László, a KMKSZ alelnöke úgy vélte, a magyar közösség talán legnehezebb helyzetben most van Ukrajna függetlenné válása óta.
A Kárpátalja hetilap tájékoztatása szerint több olvasó jelezte: annak ellenére, hogy az ukrán parlament július 5-én elfogadta a műszaki vizsga eltörléséről szóló törvényt, amelyet július 8-án Viktor Janukovics államfő is „szentesített” az aláírásával, a közlekedésrendészek továbbra is megkövetelik az autónak a kötelező műszaki vizsgájáról kiadott talon felmutatását.
Ukrajna azon ritka országok közé tartozik, ahol engedélyezett a gyógyszerkioszkok működése. A minipatikákat a 90-es években létesítették, azzal a céllal, hogy a gyógykészítmények mindenki számára elérhetővé váljanak, hiszen ebben az időszakban nagyon kevés gyógyszertár működött.
End of content
End of content