Közélet

  • Köszönetnyilvánítás

    A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola köszönetét fejezi ki mindazon magyarországi és ukrajnai felsőoktatási intézményeknek, állami és önkormányzati tisztségviselőknek, hivataloknak, testületeknek, szervezeteknek és magánszemélyeknek, akik részvétnyilvánításukkal, a temetésen való részvételükkel osztoztak dr. Soós Kálmán, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora halála miatt érzett mély fájdalmunkban.

  • Örök nyugalomra helyezték dr. Soós Kálmánt

    2011. július 7-én örök nyugalomra helyezték dr. Soós Kálmánt (1962–2011), a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola alapító rektorát, történészt, közéleti személyiséget, a kárpátaljai magyar nemzetrész kiemelkedő alakját.

  • Város a Latorca mentén

    A Keleti-Beszkideknek az Alföld végtelen rónaságából hirtelen kiemelkedő, ezer méteres magasságokba tornyosuló, a júliusi napfényben kéken tündöklő hegyvonulata pompás hátterül szolgál a Verecke felől a Latorca völgyében alákanyargó, nemzetközi jelentőségű főútvonal mentén, a hegy- és a sík vidék találkozásánál fekvő kárpátaljai nagyváros, Munkács számára. Trianon előtt még magyar többségű település volt, ám a csehszlovák, majd…

  • Ukrajna már biztosan Nyugat felé tart

    Ukrajna kész aláírni a társulási megállapodást az Európai Unióval – jelezte Konsztantyin Jeliszejev, Ukrajna EU-nagykövete. Ha minden a tervek szerint halad, december elején szignálhatják a megállapodást, amellyel Ukrajna a tagság felé vezető útra léphet.

  • Csökkent az abortuszok száma Kárpátalján

    Ukrajnában évente több mint 200 ezer abortuszt hajtanak végre. A megszakított terhességek száma háromszorosa az európai átlagnak. Szakemberek kiszámolták, hogy a reproduktív életkorban lévő nők több mint 40 százaléka életében legalább egyszer elszánta magát az abortuszra. Kárpátalján valamivel jobb a helyzet: az országos átlaghoz képest sokkal kevesebben szánják rá magukat erre a végzetes lépésre –…

  • Gyászjelentés

    Gyászol a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola. Elhunyt dr. Soós Kálmán (1962–2011), a főiskola rektora, történész, közéleti személyiség, a kárpátaljai magyar nemzetrész kiemelkedő alakja.

End of content

End of content