Az államfő Kárpátaljára látogatott
Viktor Janukovics államfő kárpátaljai látogatásának már a puszta híre is feje tetejére állított mindent a megyében.
Viktor Janukovics államfő kárpátaljai látogatásának már a puszta híre is feje tetejére állított mindent a megyében.
A készülő új parlamenti választási törvény tervezetével kapcsolatos észrevételeit fogalmazta meg a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Olekszandr Lavrinovics igazságügyi miniszterhez írt levelében.
Az eddig a stabilitást hiányoló Nyugat szemében mintha megszépült volna az elmúlt évek káosza, a gazdaság zuhanórepülése.
Újraválasztották a „Batykivscsina” párt élére Julija Timosenkót. A párt kongresszusa május 20-án zajlott Kijevben, és a Regnum hírügynökség információi szerint Ukrajna minden régiójából 245 delegátus vett rajta részt.
Az évszakhoz képest igencsak hideg eső vigasztalan monotóniában veri a Nagybaktáról Megőgecsének tartó, irtózatosan rossz minőségű, gidres-gödrös útvonal aszfaltját, míg gépjárművünk lassan begördül az utóbb említett, 1050 lelket számláló községbe, melyet – reggel 5 óra 30 perc és este fél hat között – két autóbusz-, illetve öt iránytaxijárat érint, így tömegközlekedési eszközökkel is elég könnyen…
A kettős állampolgárság felvételének hivatalos engedélyezését javasolja az ukrán állampolgárok számára Gennagyij Moszkal, az ukrán parlament képviselője, aki szerint a kettős állampolgárság már létező valóság Ukrajnában.
Ukrajnában kezdetét vette az új szabványú jogosítvány kiadása, amely akár 50 évig is érvényes lehet. Régi jogosítványát bárki lecserélheti, miután benyújtotta a szükséges okmányokat: személyi igazolvány, régi jogosítvány, két színes, 3,5 x 4,5 cm méretű fénykép, orvosi igazolás, a cserével kapcsolatban igénybe vett szolgáltatások díjának befizetését igazoló csekk. Azok esetében, akik az utóbbi 12 hónap…
A lépés válasz arra a múlt heti kijevi döntésre, miszerint kémkedés vádjával két cseh diplomatának kellett elhagynia Ukrajnát – közölték kedden Prágában.
Kárpátalja több magyarlakta településén sikerrel működik a település civil önkénteseiből alakult szervezet, a polgárőrség. Ezen települések egyike a beregszászi járási Bene, melynek polgárőrsége a napokban méltatta megalakulásának egyéves évfordulóját.
Május 13-án Ukrajna persona non gratának nyilvánította a Cseh Köztársaság kijevi nagykövetségének két munkatársát. Az ukrán Külügyminisztérium tájékoztatása szerint a katonai attaséknak olyan cselekedeteikért kell távozniuk, amelyek „nem egyeztethetők össze a diplomáciai kapcsolatokra vonatkozó bécsi konvencióval”.
End of content
End of content