Zenésztalálkozó és EDDA Művek Beregszász főterén
Zenekarok találkozójával búcsúztatta a szabadtéri koncertszezont a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség.
Zenekarok találkozójával búcsúztatta a szabadtéri koncertszezont a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség.
Idén szeptember 20-án este köszöntött be a zsidó újév, a Rós Hásáná. A kétnapos ünnepen az ember teremtésének 5778-ik évfordulójára emlékeznek, és mintegy megújítják az Örökkévalóval kötött szövetségüket a világ létezésére és újjáteremtésére.
A Magyar Operatőrök Társasága (HSC) és a Magyar Nemzeti Filmalap – Filmarchívum Igazgatósága együttműködési megállapodást kötött a nemzeti filmörökség együttes restaurálása, megőrzése érdekében. Ennek eredményeképp Jancsó Nyika, a „fiatalabb Pásztor” restaurálja A Pál utcai fiúk című Fábri-filmet.
Ma van a magyar dráma napja, ebből az alkalomból a magyar színházak országszerte és a határon túl is magyar szerzők műveivel, nyílt próbával, díjátadóval és rendhagyó programokkal várják a közönséget.
A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet Kodály és a népzene címmel jótékonysági hangversenyt szervez szeptember 23-án Beregszászban, a Rákóczi-főiskolán. A koncerten a Gödöllői Szimfonikus Zenekar fúvós együttesei lépnek fel, akik immár hagyományt teremtve minden évben ellátogatnak Kárpátaljára.
Nagy Milada (szerk.): Nagyszőlős, a világ közepe – Nagyszőlős, the Centre of the World. Aposztróf, Budapest, 2009.
Elnyerte a zsűri különdíját a Bogyó és Babóca című animációs filmsorozat egy epizódja a kínai Hszianban megrendezett 6. nemzetközi animációs filmfesztiválon – közölte vasárnap az MTI-vel a produkciót gyártó Kedd Animációs Stúdió.
Nem könnyű egy soktagú énekkarral interjút készíteni, hiszen mindenkit szóhoz szeretnék juttatni, mert mindenki egyéniség, mindenki fontos és megismételhetetlen eleme a csapatnak, mindenkinek voltak és vannak értékes gondolatai, érdekes történetei.
Kétnapos zenés-kulturális fesztivál kezdődött Kárpátalja székhelyén, Ungvár szívében szeptember 16-án.
Őseinktől sokat tanulhatunk! Mikor a törzsek sorsa nehézzé vált, összefogtak, és vérszerződéssel pecsételték meg egységüket.
End of content
End of content