Átadták Az Év Gyerekkönyve-díjakat
Idén Elekes Dóra, valamint a Dávid Ádám-Gaborják Ádám szerzőpáros a két főkategória győztese. Kertész Erzsi a zsűri különdíját kapta.
Idén Elekes Dóra, valamint a Dávid Ádám-Gaborják Ádám szerzőpáros a két főkategória győztese. Kertész Erzsi a zsűri különdíját kapta.
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány 2011 őszén indította útjára a tehetséggondozó programját, melyben Kárpátalja általános- és középiskolásai vehetnek részt évről évre különböző tantárgyakból. A program minden tanév őszén 8 tehetségpontban zajlik. Az alapítvány a művészeti ágak irányába is nyitott, így a tantárgyi vetélkedők mellett a művészeti ágakban kiemelkedő tehetségek is évről évre megmérettethetnek a különböző tehetségkutatók…
A Kárpátaljai Zsidó Napok rendezvénysorozat június 11-én két fergeteges beregszászi programmal zárult.
Csatáry György: Magyar katonai és kémelhárítási iratok a Kárpátaljai Állami Levéltárban (1938–1944), 2016.
Vannak filmek, melyek évtizedekig dobozban maradtak, és vannak olyanok, melyeket itt-ott még ma sem tűrnek meg a mozik. Bacsó Péter A tanúja 17 évig várt a bemutatásra, A Da Vinci-kódot pedig a világ számos keresztény országában kitiltották a mozikból. Cikkünkben a cenzúra történetét tekintjük át, és olyan filmeket ajánlunk, melyeket a világ valamely pontján nem…
A Kárpátaljai Zsidó Napok rendezvénysorozat következő programjainak a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola adott otthont június 10-én.
A Mendelssohn Kamarazenekar nagyszőlősi előadását követően Beregszászban is kezdetét vette a Kárpátaljai Zsidó Napok június 9-én.
El fogsz tűnni – ez a címe Wéber Anikó második, a Könyvhétre megjelenő kötetének, melyben a felnőttekhez is szól, ugyanakkor pontosan mutatja be a gyerekek belső, olykor sötét világát. Wéber Anikó Az osztály vesztesével már bizonyította, milyen erővel képes megragadni az olvasók figyelmét, most pedig folytatja útját az irodalom világában. Vele beszélgettünk, többek között arról is,…
A Magyarországi Zsidó Hitközösségek Szövetsége, a Határtalan Kultúra program, a beregszászi székhelyű Shalom Alapítvány, Magyarország Beregszászi Konzulátusa, Beregszász város, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet közös szervezésében megkezdődtek a Kárpátaljai Zsidó Napok. A rendezvény június 8-tól 11-ig zajlik.
Június 30-ig pályázhatnak már működő, vagy a jövő tanévtől munkájukat megkezdő iskolai kórusok minisztériumi támogatásra.
End of content
End of content