Az Antilányregény a testképzavarral küzdők bibliája
Senki ne ítéljen a borítóról, ebben a történetben semmi sem rózsaszín és cukormázas, a happy end is elmarad. Drámai ébresztő a duci és a karcsú nőknek is.
Senki ne ítéljen a borítóról, ebben a történetben semmi sem rózsaszín és cukormázas, a happy end is elmarad. Drámai ébresztő a duci és a karcsú nőknek is.
Plágiummal és szerzői jogsértéssel vádolják az ismert amerikai szobrászművészt, Jeff Koonst egy nemrég kiállított köztéri alkotása miatt.
Magyarország Beregszászi Konzulátusán május 25-én sajtókonferenciát tartottak a témával kapcsolatosan.
A XVIII. Etno-Dia-Szféra Nemzetiségi Színházak Fesztiválja május 21-én a Kijevi Orosz Drámai Színház előadásával kezdődött a Latorca-parti város terén – közölte a zakarpattya.net.ua hírportál.
A Kincsem lett a legjövedelmezőbb magyar film, az alkotás bevétele már meghaladta a félmilliárd forintot – közölte a forgalmazó szerdán az MTI-vel.
A Henrik Ibsen féle patikában pálinka készült, az emberek inkább társalogni jártak oda, sem mint gyógyszerért. Ibsen három ízben is járt Magyarországon, egyik lelkes tanítója Jászai Mari volt.
Az USA-ban megrendezett Nemzetközi Dalszerző Versenyen a Buborék együttes harmadik helyezést ért el gyermekzene kategóriában. A verseny nyertesei között egyedüli magyarként képviselte a gyerekzenekar Magyarországot.
Múzeumot létesítenek Kijevben a VDNH, vagyis az ukrán kiállító- és várásközpont területén, ahol a szovjet idők elbontott szobrait és más emlékműveit mutatják be.
Tíz évvel a nagy sikerű Mamma Mia! című zenés film bemutatása után mozikba kerül a folytatás is – számolt be róla vasárnap a BBC News.
dr. Dupka György, dr. Zubánics László szerk.: A Kárpát-medencéből elhurcolt magyar és német rabok nyomában Oroszföldön és a Kaukázus országaiban. Intermix Kiadó, Ungvár – Budapest, 2017.
End of content
End of content