Könyvajánló: Ábeltől Antipásig
Forgon Pál: Ábeltől Antipásig. Verses Biblia-értelmezések. Intermix Kiadó, Ungvár-Budapest, 1994.
Forgon Pál: Ábeltől Antipásig. Verses Biblia-értelmezések. Intermix Kiadó, Ungvár-Budapest, 1994.
Mi kell egy kiegyensúlyozott élethez?
Egy 1915-ben bemutatott magyar némafilm került elő az amszterdami EYE Filmmuseumban. A munkászubbony című alkotás az egyik legrégebbi fennmaradt magyar játékfilm, egyben a korszak színész sztárjának, Hegedűs Gyulának egyetlen fennmaradt filmje. A kópia a Magyar Nemzeti Filmarchívum és az EYE Filmmuseum egyeztetéseinek eredményeként most visszakerül Magyarországra.
A Noszti Fiúk nevű zenekarral, azaz Dobos Tiborral és Varga Zoltánnal, évekkel ezelőtt ismerkedtem meg Balatonföldváron, a Kárpátaljai Szövetség éves találkozóján.
Madár János költő, könyvkiadó, kulturmindenes, a Magyar Újságírók Közösségének alelnöke, a Kelet Felől című folyóirat alapító főszerkesztője, a Magyar Írószövetség választmányi tagja.
Szovjet munkatáborban játszódó játékfilmet készít a Gulág Emlékbizottság támogatásával a Félvilág és A berni követ alkotópárosa, Szász Attila rendező és Köbli Norbert forgatókönyvíró. Az Örök tél főszerepeit Gera Marina és Csányi Sándor alakítják.
A Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága (RIT) tagjainak munkáiból nyílt kiállítás Beregszászban.
A Lengyel Filmművészek Szövetségének (SFP) filmkritikusi szakosztálya a legjobb külföldi film kategóriában az Arany Filmszalagok elnevezésű elismerés különdíját ítélték oda Nemes Jeles László Saul fia című alkotásának – közölte az MTI-vel csütörtökön Barbara Hollender lengyel filmkritikus.
A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház 2017-ben színház-pedagógiai programot indított középiskolásoknak.
Bágyi Anna Erzsébet szerk.: Kárpátaljai mesék. Zsonoeszt, Budapest, 1997.
End of content
End of content