Csak tiszta forrásból!
– Vallották és vallják a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes tagjai, akik január 28-án Ungváron, a Kárpátaljai Megyei Filharmónia színpadán léptek fel.
– Vallották és vallják a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes tagjai, akik január 28-án Ungváron, a Kárpátaljai Megyei Filharmónia színpadán léptek fel.
Gyarmati Fanni 1946. augusztus 12-én Abdánál, a Rábca árterén egy kórót szakított le. Ezt a kórót őrizte aztán élete végéig, hiszen ez olyan vadvirág volt, amely egy gödör szélén virított. Egy tömegsír szélén, ahonnan férje Radnóti Miklós földi maradványait hantolták ki.
Amatőr fotósoktól gyakran hallani, hogy kivételesen szerencsés korban élünk, ami a fényképezés technikai eszközeinek hozzáférhetőségét illeti. A fotózás manapság széles rétegek számára elérhető hobbi, s akár a mobiltelefonunkkal is készíthetünk kiváló minőségű képeket. De hogy egy fotó hozzájárul-e a világ vagy önmagunk jobb megértéséhez, egyáltalán, hat-e ránk, az még mindig azon múlik, ki nyomja meg…
Élővé tenné a székely hagyományokat a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének új elnöke, ennek jegyében alakítják át a szövetség legnagyobb szabású programját, az augusztusi Bukovinai Találkozások nevű fesztivált is.
A Vigyázók Had- és Kultúrtörténeti Egyesület évek óta újítja fel és gondozza a világháborúkban elesett honvédek sírjait Kárpátalján. Olvasóink eddig is nyomon követhették az egyesület kárpátaljai munkáját, különös tekintettel a huszti katonatemető rendbehozatalára.
Kárpátalja az orosz–ukrán konfliktus árnyékában címmel nyílt kiállítás január 26-án a budapesti Mai Manó Házban.
Nemzetállamok és kisebbségek címmel jelent meg Arday Lajos történész, politológus lejújabb tanulmánykötete, amely 25 év munkáját foglalja össze. A kötet nemcsak az érdeklődő nagyközönségnek, hanem a tudományos közegnek is szól, hiszen történelmi összefoglalók mellett tartalmaz elméleti jellegű írásokat is. A Budapesti Corvinus Egyetem egykori előadójával a kötet felépítéséről és tartalmáról, a nemzetállamok sorsáról beszélgettünk.
A 2017-es év kiemelkedő kijevi magyar rendezvénye lesz május 30-án a Kodály Zoltán zeneszerző halálának 50. évfordulója alkalmából rendezett koncert – közölte Keskeny Ernő kijevi magyar nagykövet.
Egy nemzet, egy ország elleni megtorlást vitt véghez 1944 után a sztálini rezsim, amely nem a valódi bűnösöket akarta megtalálni, hanem egy szabadságszerető nép gerincét megtörni – hangsúlyozta Szakály Sándor történész, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója kedden a kijevi magyar nagykövetségen megtartott Magyarok a Szovjetunió munkatáboraiban – 1944-56 című gulág-emlékkonferencián.
Idén 89. alkalommal osztják ki a filmművészet legrangosabb elismerésének számító Oscar-díjakat. Íme, a legrangosabb hollywoodi elismerés jelöltjei kategóriánként.
End of content
End of content