Benkő: békés úton kell rendezni az orosz-ukrán helyzetet
„Ne akarjon senki az erő fitogtatásával olyan helyzetet teremteni, hogy az emberek féljenek és aggódjanak”.
„Ne akarjon senki az erő fitogtatásával olyan helyzetet teremteni, hogy az emberek féljenek és aggódjanak”.
Szerinte az ukrán kormánypolitikusok szerint sincs orosz fenyegetés.
Az orosz külügyminiszter a Pervij Kanal orosz állami tévécsatornának adott interjút.
Mint mondta, bilateriális egyeztetéseket folytatnak a szövetséges vezérkari főnökökkel.
Cáfolva azokat a sajtóban megjelent értesüléseket, amelyek szerint ezer NATO-katona érkezne és állomásozna majd tartósan Magyarországon.
Határozott nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy a NATO-erők Ukrajnában közvetlen fegyveres konfrontációba kerülhetnek-e az orosz hadsereggel.
Orbán Viktor minden résztvevőt arra kért, hogy a békés megoldás és a konfliktus de-eszkalációja mellett foglaljon állást.
Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter szerint nem valószínű, hogy Putyin meghozta volna erről a végső döntést.
A főtitkár kijelentette: egy Ukrajna elleni agresszió „súlyos következményekkel” járna Oroszország számára.
Reznyikov emlékeztette Berlint, hogy Kijev előrejelzései a Kreml lépéseiről eddig valóra váltak.
End of content
End of content