Szijjártó: Magyarország a Kelet és Nyugat közötti együttműködésben érdekelt
A külügyminiszter szerint a párbeszéd az ukrán helyzet békés megoldásának egyetlen útja.
A külügyminiszter szerint a párbeszéd az ukrán helyzet békés megoldásának egyetlen útja.
Kuleba köszönetet mondott az EU-nak az Oroszországgal szembeni jövőbeni szankciókról szóló nyilatkozataiért.
Az osztrák külügyminiszter Jan Lipavsky cseh és Ivan Korcok szlovák kollégáival együtt látogatott Kijevbe.
Szerinte a minszki megállapodások eszközök Ukrajna szuverenitásának és területi integritásának védelmére.
Moszkva nem utasítja el Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök találkozójának lehetőségét.
A jelenlegi katonai erőösszevonáshoz hasonlóra a hidegháború óta nem volt példa Európában.
Az Ukrajna elleni invázióval Putyin azt érné el, amit el akar kerülni – tette hozzá.
Szerinte lényegesen módosítana a kelet-európai biztonsági viszonyokon, ha az orosz katonák a gyakorlat után is Fehéroroszországban maradnának.
Mint mondta, a NATO-bevetés védekező jellegű és arányos.
Baerbock hétfőn Kijevben, hivatali partnerével, Kulebával közösen tartott sajtótájékoztatójukon.
End of content
End of content