A KMKSZ nyilatkozata az állampolgárság kérdéseit szabályozó törvényjavaslattal kapcsolatban
A KMKSZ üdvözli Ukrajna elnökének azon törvényjavaslatait, melyek a kettős és többes állampolgárság viszonyait rendeznék az országban.
A KMKSZ üdvözli Ukrajna elnökének azon törvényjavaslatait, melyek a kettős és többes állampolgárság viszonyait rendeznék az országban.
Az orosz elnöki hivatal szerint a videokonferencia formájában megtartott tárgyaláson az „ukrán belső válság” témája dominált.
A „normandiai négyek” – 2014 júniusa óta folytatnak párbeszédet a délkelet-ukrajnai válság megoldásáról.
Köszönetnyilvánítás.
A tárcavezető kiemelte, hogy 2021-ben a szomszédos országok közül egyedül Ukrajnával nem sikerült javítani a kapcsolatokat.
A hivatalos ukrán álláspont az ukrajnai kisebbségek helyzetéről többször is helyet kapott a fórumon.
„Hogyha tehetik, akkor igyekezzenek segíteni” – kérte a miniszter.
Ukrajna folytatja „destruktív” politikáját, amelynek célja a Donyec-medencei válság rendezésről megkötött minszki megállapodások kisiklatása – jelentette ki a Kreml.
Volodimir Zelenszkij elnök a héten nyújtotta be a többes állampolgárság elismerését célzó törvénymódosításokat a parlamentnek.
„Idén ünnepeljük a magyar-ukrán diplomáciai kapcsolatok felvételének harmincadik évfordulóját” – mondta a külügyminiszter.
End of content
End of content