Novák: a magyar az egyik legcsaládcentrikusabb nemzet
A családot Magyarországon a megkérdezettek 90 százaléka tartja nagyon fontosnak, és hasonlóan magas arány tapasztalható a V4-eknél is.
A családot Magyarországon a megkérdezettek 90 százaléka tartja nagyon fontosnak, és hasonlóan magas arány tapasztalható a V4-eknél is.
Felháborítónak tartja, hogy a testület nem hajlandó semmilyen nemzeti kisebbségvédelmi jogszabályt alkotni annak ellenére, hogy a Minority Safepack európai kezdeményezést közel másfél millió polgár támogatta.
Kijev felszólította a nemzetközi közösséget, hogy tegyen határozottabb intézkedéseket az Oroszország által gyakorolt elnyomás elítélése érdekében.
Potápi hangsúlyozta: fontos érezniük a határon túli magyaroknak, hogy a magyar kormány mindig számít rájuk.
Tájékoztatása szerint az elmúlt hét alatt 182 437 PCR-tesztet végeztek el az országban.
Az általános karantén vagy a fűtési szezon végégig 6,99 hrivnyába kerül majd 1 köbméter gáz Ukrajnában.
Az Európai Parlament múlt decemberben nagy többséggel szavazta meg a kezdeményezés támogatására irányuló állásfoglalást.
Január 16. után sem kell bírságoktól tartanunk a nyelvhasználatunk miatt.
Köszönetnyilvánítás.
Befogadhatók Ukrajna Oroszország ellen benyújtott, a Krímben elkövetett orosz emberi jogsértésekre vonatkozó panaszai.
End of content
End of content